Fabiny Tamás evangélikus püspök szerint csak akkor hiteles az istentiszteletünk, a húsvéti körmeneten való részvételünk, ha a zsarnokság ellen felemeljük szavunkat.


Egy magát kereszténynek valló politikusnak még inkább tilos a lopás, a sikkasztás - többek között erről beszélt Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a Magyar Hangnak adott interjújában. A beszélgetést a 444 szemlézte.

Fabinyt arról is megkérdezték, hogy szerinte keresztény ország-e Magyarország? Fabiny válaszában Antall József, egykori miniszterelnök egy gondolatát idézte, miszerint, Magyarországon az is keresztény, aki ateista.

„Arra gondolhatott, hogy a kereszténységnek van egy kulturális vonulata, a bibliai örökség egy alapszinten művelt ember gondolkodására fontos hatással van Magyarországon” - mondta. Szerinte Adyt, József Attilát vagy épp Esterházyt sem lehet a Biblia nélkül érteni, értelmezni.

„Magyarország nem keresztény ország, de Magyarországon vannak keresztények. És ugyanezt tartom igaznak Európára nézve is. Hogy mekkora a keresztények részaránya, nehéz megmondani.”

A püspök azt is kifejtette, hogy a kereszténydemokrata szellemiség nagyon fontos politikai hagyomány Európában, amely nélkül az Európai Unió sem jöhetett volna létre.

- mondta Fabiny Tamás.

Szerinte „örvendetes, ha egy párt a Tízparancsolatra építi politikai programját, de azt is figyelembe kellene vennie, hogy Mózes kőtáblája csak a hívő emberek számára parancsértékű”.

Az evangélikus püspököt arról is megkérdezték, hogy lehet-e semlegesnek maradni az ukrán-orosz háborúban? Válaszában a püspök Dietrich Bonhoeffer német teológus, evangélikus lelkészt említette példaként aki a hitleri Németországban emelt szót a Harmadik Birodalom hódításai és a zsidóüldözés ellen.

„Azt mondta, csak az énekelhet gregoriánt, aki felemeli szavát az üldözött zsidókért. Az üzenet egyértelmű: csak akkor hiteles az istentiszteletünk, a húsvéti körmeneten való részvételünk, ha a zsarnokság ellen felemeljük szavunkat. A semlegesség hangoztatása nem ezt az értékrendet követi.”


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!