Március végéig minden eszközkezelős lakásban élő megkapja azt a szerződést, amivel mindenképpen foglalkoznia kell. 32 ezer embert érint a kérdés. Ahogy átvették az iratot, 60 napjuk van a döntésig. Az Azénpénzem.hu tapasztalatai szerint sokan meglehetősen tanácstalanok.


Mint ismert, 2018-ban gyakorlatilag lehúzták a rolót ennél a szervezetnél. Tavaly november 21-étől már egyetlen új rászorult sem élhet a bajba jutott hitelesek megsegítésére létrehozott lehetőséggel. A bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők viszont kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosokká válhatnak, azaz visszavásárolhatják lakásukat.

Az eszközkezelő által kiküldött iratban pontosan taglalják, milyen esetekben ki mennyiért juthat hozzá ahhoz a lakáshoz, amelyben él. A felkínált opciók közül azonban csak egyet lehet választani - ráadásul a bérlőtársak teljes egyetértésével. Fontos tudatában lenni annak, hogy ha nem sikerül a családban egyezségre jutni, akkor csak a bérleti jogviszony fenntartása lehetséges. Azt viszont bármelyik bérlő egyedül is elérheti.

A lehetőségek:

  • I. nyilatkozat: egyösszegű visszavásárlás, kedvezményes áron.
  • II. nyilatkozat: visszavásárlás részletre, kedvezményes áron, kamatmentesen, október 1-től.
  • III. nyilatkozat: idén még a korábbi bérleti díjat fizetik.
  • Ha nem nyilatkozik a bérlő, a bérleti díj 2019. július 1-jétől a jelenlegi háromszorosára nő.

Fontos tudni (bár erre a levélben nem térnek ki), hogy az idén október 1-jétől tovább változik az eszközkezelős lakásokra vonatkozó szabályozás. Kikerül például az időközben újabb anyagi gondokkal küzdők számára felajánlható segítség. Nem lesznek már mentorálási programok, nem kötnek határozott időre bérleti szerződést. Ez azt is jelezheti, hogy a mostani kiárusítás után az elesettek nem számíthatnak igazán semmilyen (akár időleges) segítségre.

Ha kíváncsi, milyen dilemmákra mi lehet a válasz, kattintson!

Kiemelt kép: MTI / Mohai Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!