A férfi kardcsapat világbajnoki ezüstérmet szerzett csütörtökön Dél-Korea ellen, miután 45-37-re elveszítette a döntőt.

Kapcsolódó

Szilágyi Áron: Akartam nagyon ezt a világbajnoki címet

Magának hazudott volna, ha azt mondja, nem annyira fontos neki a világbajnoki aranyérem.

Szilágyi Áron kezdett Kim Junho ellen, amit nagy erőfeszítések árán fordított meg 5-4-re. Ezután Gémesi Csanádon volt a sor, aki erősen kezdett ugyan, de Oh Szanguk egymás után vitte be a tusokat, így 9-9-nél már be is érte a magyar csapatot a koreai hármas, sőt a vezetést is visszavette. Szatmári András következett Gu Bongil ellen, a rendkívül fordulatos asszó végén Dél-Korea csapata 15-13-ra vezetett.

A második kört Gémesi kezdte Junho ellen és sajnos villámgyorsan három tust kapott és 5-1-re veszített. Ezután viszont Szilágyin volt a sor, aki Gu Bongil ellen 4-0-val nyitott, de a koreai szépített és még ápolni is kellett a magyar vívót, mert a két versenyző összerúgott. Több is lehetett volna ebben az asszóba, végül 6-5-re nyert Szilágyi, de ezzel is 25-20-ra vezettek az ázsiaiak, ráadásul Szatmári 5-3-ra kikapott Szanguktól.

Az utolsó körben cserélt a magyar csapat, Decsi Tamás állt be, Bongil viszont nagyon érezte a vívását, villámgyorsan kikapott 5-1-re. Szatmári az utolsó előtti asszóban már 35-24-nél állt pástra, de nem ijedt meg a feladattól, sorozatban három tussal nyitott, de "csak" 6-5-re nyert. Az utolsó asszónak így aztán Szilágyi tíz tus lemaradásból vágott neki és világklasszishoz méltó elszántsággal és technikával állt ki Szanguk ellen, de 7-2 után váltani tudott a koreai és három tussal befejezte a finálét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!