Vasárnap este robbant a hír, miszerint Donald Trump feketelistája miatt a Google a jövőben nem működik együtt a kínai Huawei-jel bizonyos licencek ügyében, így a kínai céget gyakorlatilag elvágják az Android fontos szolgáltatásaitól. Hogy ez mit jelent a hétköznapi felhasználó számára, arról itt írtunk bővebben. Ez a lépés arra kényszeríti a gyártót, hogy a jövőben kiadni tervezett mobilok esetében alapjaiból gondolja át szoftveres stratégiáját, amennyiben nem sikerül valamilyen egyezségre jutni.


A Huawei hétfői közleménye szerint a cégnek megvan a terve annak biztosítására, hogy termékeik többsége a nehéz körülmények között tovább tudja szolgálni a felhasználókat, és szerte a világon egy megbízható és fenntartható szoftver-ökoszisztémát kívánnak kiépíteni.

Egy ideje tudni lehet, hogy a kínaiak készülnek a legrosszabbra: 2012 óta dolgoznak saját operációs rendszeren,

a mostani események fényében tehát nem kizárt, hogy a kínai cég termékei a jövőben saját fejlesztésű szoftverrel kerülnek majd a boltokba. Ezzel megjelenne egy rivális az iOS és az Android mellett, aminek az ázsiai piacon lehet erős piaca.

Huawei's own-developed smart phone Operating System, reportedly named "HongMeng OS", is being trialled out and will gradually replace the Android system, according to three Chinese media reports. pic.twitter.com/GacM5xQMYJ

- Global Times (@globaltimesnews) May 20, 2019

Nem csoda, hogy az események hevében megszaporodtak a rendszerről szóló cikkek, hírek, pletykák, melyek alapján úgy tudni, hogy az oprendszert 2012 óta a "Project Z" kódnéven fejlesztik, és ez lehet végül az a nagy B-terv, amit a Huawei-vezér Richard Yu egy márciusi interjúban emlegetett.

A Global Times hírügynökség információ szerint a mobilra szánt szoftver a "HongMeng OS" nevet kaphatja végül, és Linux-alapokra fejlesztik.

A saját kezelőfelület, az EMUI pedig már egy jó ideje használt dolog a Huawei mobiljain.

Mivel ez még mit sem ér egy olyan gondosan felépített ökoszisztéma nélkül, amiben kiemelt szerepet játszanak az appok, a Huawei vélhetően az egyelőre még kezdetleges AppGallery nevű alkalmazásboltját is gőzerővel fogja fejleszteni a Google Play Store alternatívájaként.

Az apptámogatás elhanyagolása gyakorlatilag borítékolható halált jelent bármilyen új szereplőnek, elég csak arra gondolni, hogy a Windows Phone-oknak annyira alacsony volt a piaci részesedése, hogy a fejlesztőknek nem érte meg platformjukra készíteni appokat, ezért a kínálat nem volt túl széles. A Samsung 2015-ben szintén próbát tett arra, hogy saját Tizen nevű rendszerét terjessze el, de nem túl népszerűek azok az eszközök, amelyek ezt futtatják, kritikus hangok szerint olyan, mint az Android másolata, csak appok nélkül.

A jövővel kapcsolatban persze felmerül az aggodalom is, hogy ugyan a Huawei operációs rendszere a kínaiaknak nem lesz nagy váltás (lévén amúgy is tiltott számukra a Google Play és a Google-appok használata), de a nemzetközi piacon már nem feltétlen fogadnák ennyire szívesen a felhasználók a jól megszokott Android után.

Arról is szól a fáma, hogy a Huawei talán a nyilvánosan elérhető, nyílt forráskódú Androidot használná alapnak (ebben nincsenek benne a licencköteles szolgáltatások, mint a Google Play), és erre húzná rá az EMUI-t. De ettől még a frissítések és appok ügye nem oldódna meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!