A színésznő és partnere négy métert zuhantak, miután átestek a korláton. Korábban a Nemzeti Sportnak beszélt az ominózus díszletről, illetve a jelenetről.


Szerencsére nem vagyok tériszonyos - többek között ezt mondta korábban Szász Júlia színésznő arról az erkélyről, ahonnan pénteken lezuhantak Horváth Lajos Ottóval a Rómeó és Júlia előadása közben. A két színészt hétfőn megműtötték, hónapokba telik, míg felgyógyulnak.

A Vidnyánszky Attila igazgató által rendezett darab pénteki előadásán

A baleset takarásban történt, a közönség így nem láthatta azt, de az előadást azonnal megszakították.

Vidnyánszky hétfőn benyújtotta a lemondását, azonban azt egyelőre nem fogadta el a Kulturális és Innovációs Minisztériumot vezető Csák János.

Szász Júlia tavaly júliusban egy hosszabb interjúban beszélt a Nemzeti Sportnak a jógához fűződő viszonyáról. A beszélgetésben pedig szóba került a Rómeó és Júlia is, illetve az az erkély, ahonnan pénteken lezuhantak.

„Partnerem, Herczegh Péter egy korábbi jelenetben leugrik Júlia erkélyéről, ami nagyjából három méter magasan van.

de Péternek megvan a sportos előélete, korábban vívott” - mondta akkor a színésznő.

(Forrás: Ripost)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!