A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózására ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra, kivéve a diákszövetkezeten keresztül történő foglalkoztatást - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-nek eljuttatott közleményében kedden.


Kiemelték: a diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát. A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség.

A diákmunkával szerzett jövedelem adója 15 százalék, amit a munkaadó előlegként von le a tanuló bruttó jövedelméből - mutattak rá jelezvén azt is, hogy adott esetben az egyéni járulékot is a munkaadó vonja le. A foglalkoztató minderről igazolást állít ki, amire a diáknak jövőre, az szja-bevallási tervezetének ellenőrzéséhez szüksége lesz.

Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött munkaszerződéshez, és a biztosítási jogviszonyt a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz - emlékeztettek. Arra is kitértek, hogy egyszerűsített foglalkoztatás (idény- vagy alkalmi munka) esetében nem kötelező a szerződést írásba foglalni.

A NAV szerint célszerű a megállapodás megkötése előtt a leendő munkáltatót ellenőrizni az adóhivatal honlapján az Adatbázisok rovatban, be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégnél ugyanis kockázatos dolgozni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!