A modell és férje november elején árulták el, hogy második gyereküket várják, néhány héttel később pedig az is kiderült, hogy Medoxnak húga fog születni. Kulcsár Edina követői azóta folyton azt kérdezgették, hogy hogyan fogják elnevezni a kislányt, de a celeb kijelentette, hogy ő nem fogja megosztani ezt a saját közösségi oldalán, mert első gyereke neve miatt is sokan kritizálták. A tíz körmünket azonban nem kell lerágni, mert Csuti elárulta a dolgot.


Szeretném nektek elújságolni, hogy hogy fogják hívni a kislányunkat! Mondanám, hogy sokat gondolkoztunk, hogy mi legyen a neve, de ez nem lenne igaz. Edinának határozott elképzelése volt, amivel én maximálisan egyetértettem. Mivel számára nagyon fontos a Mamája ( dédi ) így szerette volna, ha valamilyen úton-módon, az ő nevét kapja, aki Anna, de Medox nevét is figyelembe vettük, így ennek alapján született meg a döntésünk. Tehát a kislányunkat Ninának fogjak hívni, ami az Anna női név önállósult beceneve!

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!