Rengetegen szeretik a csokoládét, a Slattery's Patissier és a Chocolatier's chocolate kihívását viszont alig páran tudták csak megcsinálni, pedig pár ezren már megpróbálták. Nem kevés csokit kell ugyanis hozzá elfogyasztani:


  • egy amerikai stílusú, csokis-karamellás tortát,
  • házi készítésű fagyit,
  • tejszínhabot,
  • két csokiszósszal és csokoládéérmékkel töltött csokitálkát,
  • végül pedig még egy csésze forró csokit.

A kihívás már jó pár éve létezik, azóta több mint 8 ezren próbálták meg teljesíteni, de csak 241 embernek sikerült, vagyis csak 3 százalékuknak. Ennél is kevesebben vannak, akiknek nem jön aztán vissza az egész - mondta a z üzletvezetője, Mark Walker. Gusztusos egy hely lehet ez a cukrászda.

Másoknak pedig cukor-túladagolása lesz tőle, és ez látszik is rajtuk, "kicsit feszültek lesznek, és nem tudnak nyugton maradni" - mondta Walker, majd hozzátette:

Sokan azt gondolják, hogy egyszerű, de aztán közben rájönnek, hogy képtelenek végigcsinálni.

A Manchester Evening News újságírója családjával ki is próbálta a kihívást. Azt írta, mosolyogva beszélgették előtte, simán meglesz, még marad is egy kis hely a hasunkban a 100 grammos csoki nyereménynek.

Aztán megérkeztek a tányérok. Jóval nagyobbnak tűntek, mint amit elképzeltünk. Csak a torta három, tisztességes méretű szelet, rajta három nagy csokis keksszel, Csak ezen túljutni már hatalmas feladat volt. Szánalmas módon már itt elbuktunk

- írta. Szóval nem kapták meg a doboz csokit és a csokimedált, ami a nyeremény lett volna a 15,95 fontba kerülő kihívás teljesítéséért cserébe.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!