Morgan Spurlock szervezetét nagyon megviselte a kísérlet, de a karrierjét beindította. Aztán nyilvánosságra hozta a szexuális visszaéléseit.


A Super Size Me című dokumentumfilm mutatja be Morgan Spurlock nem mindennapi kísérletét: egy hónapon keresztül evett naponta háromszor a McDonald's-ban úgy, hogy semmi mást nem fogyasztott a mekis kaján kívül - írja a LADBible.

A szokatlan étrendet 2003 februárjában kezdte el, ekkor 32 éves volt, de nagyon megterhelte a szervezetét ez az egy hónap. Naponta 5000 kalóriát fogyasztott el, ami a duplája a számára ajánlott napi mennyiségnek. Az orvosai már a kísérlet felénél azt tanácsolták neki, hogy inkább hagyja abba.

Összesen 14 hónapjába került, hogy leadja a felszedett kilókat.

2017-ben elkészítették a folytatást is, egy áldokumentumfilmet. A Super Size Me 2: Holy Chicken! azt mutatja be, hogy a gyorséttermek hogyan próbálták javítani az imázsukat az első rész óta, és hogy mennyi abból a valóság, hogy egészségesebbek az ételeik.

Ugyanebben az évben viszont gyakorlatilag véget ért Morgan Spurlock karrierje. I am part of the problem (A probléma része vagyok) című blogposztjábanugyanis a szexuális visszaéléseiről számolt be. Írt többek között arról, hogy

Később az egyik alkalmazottjával peren kívül kellett megegyeznie, mert a külsejére tett megjegyzéseket. Azt is bevallotta, hogy sok partnerét, köztük a két feleségét is megcsalta.

A posztot azzal zárta, hogy mivel felismerte és megosztotta a hibáit, abban bízik, hogy képes lesz megváltozni.

"Jobb leszek. Jobb leszek. Hiszek abban, hogy erre mindannyian képesek vagyunk" - írta.

Spurlock azóta gyakorlatilag teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, nem készített egy filmet vagy sorozatot se. 2022-ben a #metoo kapcsán írt cikkében a Washington Post azt írta, hogy Spurlock karrierje "halott".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!