Az amerikaiak szerint viszont hamarosan változhat a helyzet.


A NASA ígérete szerint akár már 2025-ben újra láthatunk amerikai űrhajósokat a Holdon. Erre már több mint fél évszázada, 1972 decembere óta nem volt példa, pedig annak idején az emberiség nagy reményeket táplált a világűr – vagy legalábbis a Hold és a Mars – meghódítása felé.

Ám a technológia rohamos ütemű fejlődése ellenére az elmúlt évtizedekben nem igazán történt érdemi előrelépés az ügyben. Jim Bridenstine, a NASA korábbi főigazgatója ennek leginkább politikai és pénzügyi okai vannak – írja a Unilad.

A politikai kockázatok akadályozták meg, hogy ez megtörténjen. Továbbá az, hogy túl sok pénzbe került volna” – mondta még 2018-ban Bridenstine.

Úgy tűnik azonban, ez megváltozik az amerikai űrügynökség Orion-programjával. Tavaly novemberben, az Artemis rakéta kilövését követően

„Ezen dolgozunk a NASA-nál. Tehát nemcsak az emberek Holdra juttatásával foglalkozunk, hanem azzal is, hogy kialakítsuk a szükséges infrastruktúrát a Holdon való élethez. Ez az első lépés, amit megteszünk a hosszú távú űrkutatás felé, nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ számára” – tette hozzá a NASA-vezér.

Függetlenül a költségvetési problémáktól és a politikai kockázatoktól, a NASA reménykedik a program gyors sikerében. Az űrügynökség szeretné, ha esetleg már 2025-ben újra amerikai űrhajósok lépnének a Hold felszínére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!