Közjogi értelemben az önkormányzati választás nem szól többről, mint hogy az emberek eldöntik, kikre bízzák a következő öt évben a lakóhelyük vezetését. Magyarországon 2019-ben viszont ennél több forog kockán.
Az ellenzék utolsó esélye
A legutolsó felmérések szerint szoros küzdelem várható a főpolgármester-választáson, de ha a Fidesz elveszíti is Budapestet, és bukik néhány megyei jogú városban, önmagában ez aligha rengeti meg az Orbán-kormányt, a NER-t, vagy akár a kormánypártok egyeduralmát, hiszen a kutatóintézetek országosan egyaránt 50 százalék körüli támogatottságot mérnek a Fidesznek. A hosszú ideje választási pofonról választási pofonra botladozó ellenzéknek viszont a néhány jó eséllyel nyerhető megyei jogú város és különösen a főváros elhódítása sokkal többet számítana - szimbolikusan, de materiális szempontból is -, mint amennyire a Fidesz megsínylené a választás ilyen kimenetelét. Annál is inkább, mert a kormányoldal szinte biztosan hivatkozhat majd arra, hogy az összes megyében győzött (a megyei közgyűlések összetételére a megyei jogú városokban élők nem szavazhatnak, a kisebb településeken pedig várhatóan ismét tarol a Fidesz), és a pártok közül is biztosan a Fidesz adja majd magasan a legtöbb polgármestert.
Ezzel együtt az ellenzék 2010 óta először tapasztalhatná meg igazán, hogy milyen nyerni. A 2014-es önkormányzati választás kudarca (öt budapesti kerület és három megyei jogú város elhódítása nemigen minősíthető másként) és az elmúlt évek voksolásain rendre narancsba boruló ország képe alaposan demoralizálta az ellenzéket és szavazótáborát is. Ha viszont Szeged és Salgótarján mellett - mondjuk - Pécs, Szombathely, Miskolc, Eger, Nyíregyháza és Dunaújváros is ellenzéki kézre kerülne egy sor fővárosi kerülettel együtt, és mindezt megkoronázva Tarlós István helyett Karácsony Gergelynek hívnák a főpolgármestert, az olyan pluszt adhatna az ellenzéknek, amiből táplálkozhatna a következő években.
Igaz, Budapest megnyerése nélkül a többi eredménynek nem lenne akkora súlya, pr-szempontból a főváros a döntő: ha Karácsony nyer, akkor szerte a világon úgy értelmeznék a helyzetet, hogy "repedezik az Orbán-rendszer". Az ellenzék erőforrásbeli hátrányát ismerve azonban nagyvárosok városok elhódítása is fontos lenne a 2022-es parlamenti választás miatt is.
Már csak azért is, mert a mostaninál tökéletesebben a 2014 óta próbálgatott összefogást nem lehet megcsinálni: ha így, szinte teljes együttműködéssel sem jön össze sikerként értelmezhető eredmény, akkor az ellenzék megsemmisülhet abban a formában, ahogy most ismerjük.
Néhány renegáttól, helyi konfliktustól, pártból kiugró jelölttől eltekintve ugyanis teljes az ellenzéki összefogás. Nyilvánvalóan vannak súrlódások, hiszen továbbra is egymással versengő pártok kényszerszövetségéről van szó, de kihozták ebből a konstrukcióból, amit ki lehet hozni.
Ha ez is kevés, akkor nem lehet újra arra hivatkozni, hogy az összefogás hiánya miatt nyert a Fidesz (még ha lesznek is, akik mondjuk Tarlós szűk győzelme esetén - nem ok nélkül - Puzsér Róbertre mutogatnak majd), ez pedig új helyzetet teremthet. Ha a hatpárti szövetség nem működik, akkor az ellenzéki térfélen az erősebb szereplőknek le kell takarítaniuk a pályát. És az sem kizárt, hogy új pártok alakulnak majd, a körülbelül 30 százaléknyi párt nélkülit látva erre is van tér. Csak egy példa: a zöld pártok Európa-szerte törnek előre, Magyarországon viszont az LMP kitartó munkával lényegében felszámolta magát, a Párbeszéd pedig fel sem építette.
A politikusok közül is vannak ketten, akiknek döntő lesz ez a választás, mégpedig a két esélyes főpolgármester-jelöltnek, igaz, más-más értelemben. A 71 éves Tarlósnak ez már ráadás, amire Orbán Viktor bírta rá, mivel a Fidesz nem talált nála jobb jelöltet. Ha veszít, minden bizonnyal a nyugdíjat választja. Az ereje teljében lévő Karácsonynak viszont nagyobb a tét: polgármesterként kipróbálta magát, pártja szabad szemmel láthatatlan, szövetségesei, a szocialisták lejtmenetben, miniszterelnök-jelöltként elbukott, ha főpolgármester-jelöltként is ez történik vele, akkor a süllyesztő vár rá, hiszen már így is az vele szemben a fő kritika, hogy minden volt már, csak akasztott ember nem.
A szimbolikus győzelmen túl az ellenzék anyagi értelemben is jól járhat, ha túlszárnyalja acélosnak nem nevezhető 2014-es önkormányzati választási teljesítményét. A politikai zsákmány része egy rakás önkormányzattól függő, fizető állás, ami az egyre akutabb káderhiánnyal küzdő ellenzéknek életmentő lehet. Csakúgy mint a Fidesz által uralt állami média és megyei lappiac kiegyensúlyozása legalább néhány nagy városban. És kár lenne tagadni, az önkormányzati pozíciók általában a pártok feltőkésítésére is alkalmasak - elég megnézni a Fidesz történetét a 2006-os önkormányzati választás óta.
Jön az úthenger? Vagy a zsarolás?
Hallani arról, hogy a Fidesz is az önkormányzati választás eredményére vár, és ha az ellenzék nem lesz képes semmiféle ellensúlyt megteremteni, akkor - az Index nyári információi szerint - újabb alkotmánymódosítás következhetne a munkavállalói jogok csorbításától az örökbe fogadás korlátozásán át az igazságszolgáltatás kontrolljáig. Az alaptörvény átírása azonban vélhetően csak egy aspektusa a tervezett változtatásoknak, a fideszes úthenger hozhat további centralizációt az önkormányzatok kárára, a felsőoktatás alapítványi struktúrába szervezését és persze a szabad sajtó elleni újabb támadásokat.
Mindez azért múlhat az ellenzék önkormányzati választási eredményén, mert a potenciálisan nemzetközi és belföldi ellenállással kísért intézkedések akkor számítanak kritikusnak a Fideszben, ha van komolyan vehető ellenzék, ami felerősíti a kritikát, és akár képes is erősödni abból, hogy népszerűtlen vagy botrányos intézkedéseket erőltet át a kormány.
Ha viszont az ellenzék megcombosodik, megveti a lábát Budapesten és más nagyvárosokban, az egy másik dilemmát vet fel. Mégpedig azt, hogy képes-e és meri-e a kormány zsarolással jobb belátásra bírni az ellenzéki választókat, vagy inkább megpróbálja visszaédesgetni őket 2022-ig? Emlékezetes, hogy az első Orbán-kormány Budapestet büntető politikája igencsak megbosszulta magát: a Fidesz a 2002-es és a 2006-os parlamenti választást is a fővárosban veszítette el.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szavai, miszerint az a megállapodás, amit Orbán Tarlóssal kötött, érvényét veszíti, ha veszít a kormánypárti jelölt, mégis inkább az előbbire enged következtetni. A dolog súlyát pedig jól érzékelteti, hogy az 1000 milliárdos budapesti fejlesztésről szóló csomaggal szemben a főváros teljes 2018-as büdzséje 386 milliárd forint volt.
Ez rávilágít arra, hogy a többi településhez hasonlóan a kiszárított Budapest is elképesztő mértékben függ a kormányzattól. Nem véletlen, hogy Karácsony már előre lobbizik azért Brüsszelben, hogy az EU a kormányok megkerülésével finanszírozza a városok, városrészek különféle projektjeit.
Ez azért is van így, mivel az Orbán-kormány a válság után a devizakötvények kibocsátása miatt nehéz helyzetbe kerülő önkormányzatok adósságrendezését arra használta fel, hogy elvegyen tőlük egy sor intézményt és jogkört. Így nem csak pénzük nincs a magyar önkormányzatoknak, erejük sem sok. Ezért nincs elvileg akkora súlya egy önkormányzati választásnak Magyarországon, hogy az megrázza a rendszert. De ezért van akkora, hogy a rendszer repedéseiben megkapaszkodó ellenzéknek muníciót adjon az elkövetkező évek politikai harcaihoz.
És ez az, amit a kampány utolsó napjaira alighanem a Fidesz is megértett, vagy még inkább megérzett. Figyelemre méltó a kormánypárti sajtó hetek óta húzódó világrekord-kísérlete, amely azt próbálja igazolni, hogy többször szerepelhet egy címlapon az "alkalmatlan Karácsony" állandósult szókapcsolat, mint ahány határozatlan névelő. De még inkább figyelemre érdemes, ahogy a Fidesz kapkodni kezdett Borkai Zsolt szex- és korrupciós botránya után. Az összehívott, majd lemondott győri sajtótájékoztató, a polgármester távozását sürgető Magyar Nemzet-cikk élesítése, majd törlése olyan káoszt jelez, amilyet talán ha fénykorában a szocialista párt produkált. Aligha véletlen, hogy a keresztény szabadságot új tartalommal megtöltő Borkai lemondását követelők élére az utóbbi három napban Tarlós István állt, és aligha véletlen, hogy a két hete még két számjegyű különbséget vizionáló kormánypárti kutatóintézetek mára szoros versenyt jeleznek előre Tarlós és Karácsony között (a nem kormánypártiak pedig döntetlen körüli eredményt). A Fideszben a jelek szerint komolyan tartanak attól, hogy az említett repedés, amelyben az ellenzék megkapaszkodhat, mélyebb lehet annál, mint néhány hete gondolták.
Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI
