Egy friss tanulmányban a szakértők a WASP-76b jelű exobolygót vizsgálják - írja a ScienceAlert.

A közel Jupiter nagyságú objektum pokoli: nappali hőmérséklete elég forró ahhoz, hogy elpárologjon rajta a vas, majd csapadékként lehulljon.

Az égitestet már 2016-ban felfedezték. Emily Deibert, a Torontói Egyetem munkatársa és kollégái most ionizált kalciumot mutattak ki a bolygón, ami arra utal, hogy a WASP-76b a véltnél is forróbb lehet.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

A korábbi becslések alapján az objektumon a hőmérséklet a közel 2300 Celsius-fokos értéket is eléri a napos oldalon - az égitest kötött tengelyforgású, tehát mindig egyazon felével néz csillaga felé. Deiberték ugyanakkor a Gemini Obszervatórium segítségével az ionizált kalcium jelére bukkantak, ami azt sugallja, hogy a felső légkörben nagyon erős szelek fújnak, az atmoszféra pedig a vártnál is forróbb.

A WASP-76b nagyon közel kering csillagához, mindössze 1,8 nap alatt tesz meg egy kört pályáján. A bolygó a Földtől nagyjából 640 fényévre található.

A friss tanulmány egy nagyobb projekt része, amelyben legalább 30 Naprendszeren kívüli bolygót, úgynevezett exobolygót figyelnek meg a Gemini Obszervatóriummal. A kutatók célja a vizsgálattal az, hogy még jobban megismerjék a távoli égitestek légkörét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!