Miután szerda délután veszélyhelyzetet rendelt el a kormány, rengetegen indultak el bevásárolni az ország különböző áruházaiba. Holott az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György korábban elmondta:

nincs semmilyen ok az otthoni készletek felhalmozására, indokolatlan, hogy a magyarok megváltoztassák fogyasztási szokásaikat a koronavírussal kapcsolatos híresztelések miatt.

A magyar élelmiszer-kereskedelem 80 százaléka hazai forrásból szerzi be az árut.

Akár boltba megyünk, akár online rendelünk, lesz mit ennünk

Megkérdeztük a boltokat és a hazai ételfutár-szolgálatokat, hogy van-e fennakadás a koronavírus miatt, és megnéztük azt is, mennyit kell várnunk, ha online intézzük a nagybevásárlást.

Rengeteg élelmiszerboltban lehetett látni, hogy a polcokat egyszerűen lefosztották, sokan nagy mennyiségben vásárolták fel a tartós élelmiszereket, lisztet, cukrot, konzerveket. A felfokozott helyzetben nem egyszerű tiszta fejjel, előrelátóan tervezni, de a felhalmozás sem a legjobb ötlet.

Vámos szerint javasolt a megfontolt vásárlás.

Az orvosok és dietetikusok által alapított (T)Egyél az életedért csoport több éve dolgozik azon, hogy krónikus betegségekkel kapcsolatos információkat közérthetővé tegyen, segítsenek elérni egészségügyi állapotváltozásokat étrendek segítségével. A csoport a koronavírusos helyzetre reagálva kidolgozott egy 42 napos étrendet receptekkel és bevásárlólistával együtt, amivel a szervezet számára fontos tápanyagokat változatos módon juttathatjuk be a szervezetbe.

Ahogy kiemelték, céljuk nem a pánikkeltés, ellenkezőleg:

Azt akartuk megmutatni, hogy nem érdemes 50 kg lisztet és 30 kg száraztésztát begyűjteni, mert nagy valószínűséggel nem fog elfogyni. Az étrendben természetesen sok olyan dolog van, amiről le lehet vagy le kell mondani. Ez tehát nem egy lépésről-lépésre követendő leirat, sokkal inkább egy gondolatébresztő, egy sorvezető. A bevásárlólista tehát egyszerűsítendő, tételek összevonandók, javasoljuk a józan ész használatát"

- írja posztjában a csoport.

A dokumentumokat ezen a linken tették elérhetővé bárki számára. Ahogy ők is kiemelték, ez csak egy sorvezető, amivel átgondoltabban és változatosabban megtervezhető az egészséges étkezés egy hónapnál hosszabb elvonulás idejére, anélkül, hogy indokolatlan mennyiséget halmoznánk fel egyik, vagy másik élelmiszerből.

"Nincs ok az otthoni készletek felhalmozására a koronavírus miatt"

Nyugalomra int az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

(Kiemelt kép: AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!