Az éjjel megjelent kormányrendelet értelmében a 10 ezer főnél nagyobb lakónépességű településeken az önkormányzatoknak kell meghatározniuk, hogy mely közterületen rendelik el a kötelező maszkviselést.


Néhány városban és budapesti kerületben és már meg is született a döntés, listát folyamatosan frissíteni fogjuk.

A II. kerületben, Csepelen, Újbudán, Kispesten, Pestszentlőrinc-Pestszentimrén, illetve Esztergomban hat éves kor felett minden közterületen kötelező lesz maszkot hordani (a kormányrendelet szerint kivételt jelentenek ez alól a parkok és a zöldterületek, valamint ha valaki sporttevékenységet végez).

Az I. kerületben ezzel szemben differenciált szabályokat hoznak, de a részletek még derültek ki. Az újpesti önkormányzat konzultációt indított a kérdésről a Facebookon, a hegyvidéki önkormányzat pedig járványügyi szakemberekkel folytatott megbeszélés után szintén a lakosok véleményének figyelembe vételével hozza majd meg a döntését - közölték a Telexszel. Annak nem látják sok értelmét, hogy maszkviselési zónákat jelöljenek ki, tehát várhatóan vagy mindenhol kell majd hordani, vagy sehol a kerületben.

Dunakeszin a Casalgrande tér lépcsővel határolt részén, illetve a buszmegállókban és vasútállomásokon teszik kötelezővé a maszkviselést.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kép: Farkas Norbert / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!