Több helyen nem maradnak húsvéti ajándék nélkül a nyugdíjasok, a napi.hu szedte össze, hol mire számíthatnak az idősek. Makón például Edenred utalványokat osztanak majd, amit minden 70 év feletti lakos megkap az ünnep alkalmából. A 10 ezer forint értékű kártyát házhoz viszik, akit nem találnak otthon, a Polgármesteri Hivatalban veheti át.


A kártyát számos helyen elfogadják, a nyugdíjasok költhetik: hideg- és melegétel mellett háztartási és vegyi árura, gyógyszertári termékekre, ruhaneműkre, sportszerekre, szépségápolási termékekre és műszaki cikkekre is, illetve éttermekben is lehet vele fizetni.

Dunaújvárosban idén is két alkalommal ad az önkormányzat ötezer forintos támogatást az időseknek, egy 2015-ös helyi rendelet szerint itt karácsonykor és húsvétkor annak jár a támogatás, akinek a nyugdíja nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum hétszeresét, azaz 199 500 forintot.

Esztergomban a 70 év felettiek és a kérelmező nagycsaládosok kapnak ötezer forintos vásárlási utalványt.

Budapesten a XIII. kerületben az önkormányzat húsvéti akciót szervez április 10-20. között, a három ezer forint értékű húsvéti sonka utalványokat a partnerkártyával rendelkező, 18. életévüket betöltött, regisztrált kerületi lakosok a Lehel Csarnokban a kijelölt hús-, hentesáru boltokban válthatják be.

Az I. kerületben Erzsébet-utalvány helyett készpénzben küldik ki a 80 év felettieknek, a rászoruló nyugdíjasoknak és a nagycsaládosoknak a húsvéti támogatást.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!