Egy új tanulmány alapján a Covid-19 miatt Svájcban, Svédországban és Spanyolországban a többlethalálozás az 1918-as spanyolnátha óta nem volt olyan magas, mint 2020-ban - írja az IFLScience. A szakértők szerint a koronavírushoz köthető halálozás világszerte jóval magasabb lehetett volna a komoly közegészségügyi beavatkozások nélkül.

A vizsgálat segíthet jobban megérteni a pandémia első 12 hónapját, illetve azt, hogy egy potenciális későbbi világjárvány idején milyen lépésekre lesz szükség. Az eredmények alapján az érintett államokban az elmúlt bő száz évben az 1918-as influenzajárvány után a koronavírus volt a második legpusztítóbb vírus okozta halálozási esemény.

A kutatók azért választották az adott országokat, mert több mint egy évszázada havi szinten vezetnek átfogó statisztikát a halálesetekről. Svájc, Svédország és Spanyolország ráadásul egyik világháborúban sem vett részt, ezért az adatok egyenletesebbek maradtak.

OSCAR DEL POZO / AFP

A csapat a különösen virulens influenzaszezonokat, valamint az extrém hőhullámos éveket is elemezte. A spanyolnátha főként a fiatalokat érintette, emiatt az életkor szerinti halálozási profil egészen másnak bizonyult, mint a Covid-19 esetében.

Bár a súlyosabb influenzaszezonok idején a halálozás látványosan nőtt, csak 1918-ban és 2020-ban volt magasabb a várhatónál.

Az eredmények kiemelik a Covid-19-pandémia történelmi jelentőségét. A világjárvány jelenleg is tart, azt pedig egyelőre lehetetlen megmondani, hogy végül miként is hat majd az emberiségre.

Koronavírus

Két koronavírus-fertőzött miatt teljesen lezárják Tongát

A zárlat első körben 48 órán keresztül lesz érvényben, utána felülvizsgálják a helyzetet.

Dőlnek a korlátozás-dominók, a franciák és a norvégok is enyhítenek

Magyar Hang: Titkolni próbálják a tanulmányt, ami a járványkezelés hibáira világít rá


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!