Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja volt az Echo TV vendége hétfőn este, de nem tartott hosszan a szereplése, ugyanis pár perc után felállt és kisétált a stúdióból.


Mint mondta, az elmúlt hetekben rendszeresen vádolták őket azzal, hogy nem tiszták, és ő ma a valóságot vitte el a tévébe.

Ott volt nála a tételes kampányelszámolás, amit ott is hagyott a televízió munkatársainak, hogy vizsgálják meg.

Több mint ötszáz tétel van felsorolva. Fent van a honlapunkon is, és ezt az Állami Számvevőszéknek hónapokkal ezelőtt elküldtük

- fogalmazott.

Szerinte azzal kellene inkább foglalkozni, hogy Magyarországon már a leggazdagabb ember Mészáros Lőrinc, azaz Orbán Viktor, és ha az ő vagyonosodásáról kérdeznék, arról szívesen beszélne tovább is. De nem kérdezték.

Köszönöm szépen a meghívást. Azt szeretném kérni, hogy legközelebb akkor hívjanak, ha Mészáros Lőrincről lesz szó, az ő vagyonosodásáról. Önnek további sok sikert kívánok a kérdésekhez, ez volt itt a valóságszünet.

És már ott sem volt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!