Míg néhány éve az okosotthon a sci-fikből ismerős, elérhetetlen, legalábbis jövőbeli megoldásnak tűnt, mára egyre többen irányítják és követik otthonuk világítását, redőnyeik mozgását vagy akár kamerarendszerüket okostelefonjukkal. Ezek a megoldások ugyanis nemcsak könnyebbé és kényelmesebbé, hanem olcsóbbá is teszik az életet.

Kapcsolódó

Ezek a legmenőbb dolgok egy okosotthonban 2021-ben

Egy okosotthon időt, pénzt és sok felesleges feszültséget takarít meg az ember életében, nem véletlenül kezdenek egyre többen barátkozni az ötlettel.

"Az okosotthonok alapját a világításvezérlés, a biztonsági funkciók és a hűtés-fűtés vezérlése, illetve a redőnyvezérlés adja, ezek a legelterjedtebb megoldások. A világításvezérlés a legnépszerűbb, hiszen, ha elektromos redőny nincs is minden háztartásban, villanykapcsoló és áram van. A hűtés, illetve fűtés vezérlésével pedig jelentős energiamennyiséget, így pénzt lehet megspórolni. Általánosságban elmondható, hogy aki belekóstol ezekbe a korszerű megoldásokba, szívesen bővíti azok körét, már csak azért is, mert ezekhez jellemzően nem szükséges sem nagy átalakítási munka, sem komoly időbefektetés" - mondja Benkó Csaba, a Schneider Electric lakossági termékmenedzsere.

Kapcsolódó

Nem jár nagyobb felfordulással, mint egy egyszerű kapcsolócsere

A szakember szerint az okosmegoldásokban éppen az a jó, hogy teljesen az épület, illetve a lakók igényeire szabhatók. Vannak, akiknek a biztonság a legfontosabb prioritás és a kamerarendszerekbe invesztálnak, mások megállnak a világításvezérlésnél. A biztonsági rendszereknél egyelőre elterjedtebb a külső kamerarendszer telepítése, a belső terek megfigyelését lehetővé tevő eszközökkel szemben egyelőre óvatosabbak a tulajdonosok, de itt is megfigyelhető az egyre nagyobb érdeklődés.

"Az okoskamera mozgásérzékelési funkcióval felszerelt, így ha beállítom, hogy nincs otthon senki, a kapu becsukása után a rendszer jelez, ha a kamera bármilyen gyanús mozgást érzékel. Ráadásul ilyenkor nemcsak egy üzenet, hanem egy pillanatfelvétel is érkezik. Erre a belső kamerarendszer is képes. Ha esetleg nem várt látogató lépne a területünkre, a házunkba, ez akár segítséget is nyújthat a rendőrségnek a kézrekerítésben" - tette hozzá a szakember. Hasonlóan izgalmas a hűtés-fűtés területe is, például a nyitásérzékelők összehangolhatók a klímával, illetve a termosztáttal, így a rendszer azonnal érzékeli, ha például szellőztetünk, így nem fogjuk a külső környezetet hűteni vagy fűteni.

"Négyféle vezeték nélküli érzékelőnk van: vízszivárgás-érzékelő, ajtóra és ablakra szerelhető nyitásérzékelő, mennyezeti mozgásérzékelő, illetve hőmérséklet- és páraérzékelő. Ezek mindegyike a kényelmet és a biztonságot szolgálja" - fogalmaz Csaba, hozzátéve: a már említett illetéktelen látogatóról nem csak a kamerarendszer, hanem a nyitásérzékelő által is tudomást lehet szerezni. Az érzékelőket a lámpákkal is össze lehet kötni, így például este a teraszajtó kinyitásakor automatikusan felkapcsolódik a terasz világítása, míg nappal a világítás nem aktiválódik. A biztonságtechnikai megoldások része a vízszivárgás monitorozása is, ez a funkció értesítést küld, ha vízszivárgás, esetleg csőtörés van a lakásban, így időben cselekedni tudunk vagy segítséget kérhetünk. Sőt: egy újépítésű ingatlannál például a víz bemeneti egységét is el lehet zárni egy motoros szelep segítségével, így csökkentve a károkat. Ehhez pedig semmit nem kell tenni: a vízszivárgás-érzékelő utasítja a motoros szelepet, amely elzárja a vizet az ingatlanban.

A ház okosításában a határ a csillagos ég, hiszen léteznek már okosporszívók, kávéfőzők, sőt, okos-hűtőszekrények is, mondja Benkó Csaba. A beépített megoldások tekintetében is rendkívül széles a paletta: ahogyan az általános technológia fejlődik, úgy a lakásokban, házakban felhasználható okosmegoldások száma is nő, folyamatos a termékfejlesztés. Ilyen újdonság például az okoscsengő, a beltéri sziréna, a füstérzékelő, mindhárom újdonság az okos biztonsági rendszerekhez kapcsolódik. Benkó Csaba szerint rendkívül jó lehetőség az okos-fogyasztásmérés, amely hamarosan Magyarországon is elérhető lesz és amely áramkörönként mutatja meg, hogy mennyi energiát fogyaszt a háztartás.

Szponzorált tartalom

A cikk a Schneider Electric támogatásával készült.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!