Görcsösen tekergett az orosz elnök lábfeje, miközben hallgatta az észak-koreai diktátor monológját. Legutóbb hasonlóra februárban volt példa, amikor Lukasenkával találkozott.


Ismét középpontba került Vlagyimir Putyin egészségi állapota, miután az orosz elnök képtelen volt féken tartani lábfejét, miközben Kim Dzsongunnal találkozott, írja a Daily Star. A két diktátor négyórás találkozója során a Putyin bal lábfeje időnként önálló életet élt, és furcsán rángatózni kezdett, ami a megbeszélésen készült videókon is látszik:

Szakértők szerint nemcsak Putyin rángatózó lábfeje volt különös a szerdai megbeszélés során. Feltűnő volt az orosz elnök időnkénti remegése és nyugtalansága, de az is, ahogy néha a nadrágjába kapaszkodva ül a székben. Egy testbeszéd szakértő szerint ugyanakkor mindehhez nincs köze az esetleges idegességnek, mivel a 70 éves orosz vezető már a találkozás első pillanatában egy igazi csonttörő kézfogással üdvözölte az észak-koreai vezetőt, ezzel kifejezve dominanciáját.

Putyin lábai legutóbb februárban kerültek a figyelem középpontjába, amikor a fehérorosz elnökkel találkozott. Akkor a mostanihoz hasonló módon, görcsösen tekeregtek a lábai, amit láthatóan nem tudott befolyásolni. Az orosz elnök megromlott egészségi állapotáról évek óta keringenek meg nem erőstett hírek. Korábban felmerült, hogy dagantos betgségben szenved, míg mások a Parkinson-kór korai jeleit vélték felfedezni rajta. A Kreml következetesen tagadja, hogy Putyin súlyos beteg lenne.

Anthony Glees védelmi szakértő szerint a szóban forgó betegségekről szóló híreket figyelmen kívül kell hagyni. Véleménye szerint a hasnyálmirigyrák és a Parkinson-kór jelei ennyi idő után már jelentkeznének az orosz elnökön. Putyin azonban szemmel láthatóan nincs rosszabb állapotban, mint másfél évvel ezelőtt.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!