Egy évvel a magyar mozibemutatója előtt, 2023. január 21-én tűnt fel először a vásznon Celine Song filmje, méghozzá a tavalyi Sundance Nemzetközi Filmfesztivál programjában, vagyis hosszú volt az út az idei Oscar-jelölésig a Legjobb film kategóriájában.
Az egy év alatt azért begyűjtött ezt-azt: például e sorok írásáig 66 díjat és további 203 jelölést a világ minden tájáról, köztük öt Golden Globe-nominációt is. Nem rossz karrier egy első film számára, márpedig a fiatal, harmincas évei közepén járó dél-koreai Celine Songnak az Előző életek a direktori debütjét jelenti. Mondják, nagy terheket ró egy rendkívül sikeres elsőfilm az alkotókra, reméljük, Song azért még számos hasonlót tesz le az asztalra!
Na de lássuk, miről is van itt szó! A történet három kronologikus felvonásban bontakozik ki: huszonnégy évvel ezelőtt Szöulban startoltunk 2000-ben, épp, mielőtt a 12 éves Nora (Moon Seung-ah) családja Észak-Amerikába emigrál, elszakítva ezzel a kislányt a legjobb barátjától, Hae Sungtól (Leem Seung-min). Tizenkét évvel később, 2012-ben a huszonéves Nora (Greta Lee) és Hae Sung (Teo Yoo) a világ túlsó végein élő diákkokként a Facebookon és a Skype-on keresztül egy rövid időre újra kapcsolatba kerülnek. Borzasztóan megörülnek a másiknak, és ott folytatják, ahol anno abbahagyták, az online randik azonban egy idő után kilátástalanná válnak, így ismét szem elől tévesztik egymást.
A találkozás persze mindkettejükben nem várt érzelmeket szít, kérdés, ki mihez kezd velük…
Az Előző életek egy lassan folydogáló, nem túl szószátyár, de rendkívül lényegre törő alkotás, ami más kezekben könnyedén válhatott volna egy nagy kifakadásokkal, sírásokkal és hatásvadász zenei aláfestéssel megspékelt melodramatikus szerelmi háromszöggé, Celine Song értő felügyelete alatt azonban egy csendes felfedezés lett arról, hogyan találjunk megoldást és békét az életünkben megtett és meg nem tett utakkal. Többek között.
De mivel nem így alakult számukra az élet, így felnőttként kénytelenek megtapasztalni azokat az érzelmeket, amiket egymásból előhívnak.
Hae Sung számára talán tisztább a kép: mondjuk úgy, nem lenne ellenére, ha együtt lehetne Norával, számára „csupán” az jelenti a gondot, hogy Dél-Koreában él, és ott is tervezi a jövőjét, a távkapcsolat pedig nem járható út. Nem tudja, mire számítson, amikor huszonnégy év után újra átölelheti a lányt, hiszen tisztában van vele, hogy Nora már férjnél van, az érzés azonban, hogy közel legyen hozzá, legalább egy rövid időre, mindent felülír.
Nora még tanácstalanabb. Ő ugyanis azzal, hogy a családja az Egyesült Államokba költözött, valamennyire elveszítette a dél-koreai identitását, a Nora nevet is magának találta ki a szülei javaslatára, hogy könnyebben boldoguljon a tengerentúlon. Igaz, megtalálta itt a boldogságot egy hozzá illő, szerető férj személyében, ráadásul a munkájában is sikeres, mégis hiányzik neki valami… vagy valaki.
Egyébként ehhez kapcsolódik a film egyik legjobb jelenete, amikor Nora, Hae Sung és Arthur hármasban ülnek egy bárban, s mivel Hae Sung csak egy kicsit beszél angolul, Arthur pedig egy kicsit koreaiul, inkább Nora fordít közöttük.
Szép lassan azonban el-elmaradoznak az angol megfelelők, s azt látjuk, ahogy Nora és Hae Sung a saját nyelvükön önfeledten beszélgetnek, nevetgélnek, a feszengő Arthur pedig egy másik világban érzi magát, ott, ahol Nora is egészen kiskora óta. Egyébként ez a mozzanat a való életben is megtörtént az író-rendező Celine Songgal, s ez ihlette őt meg a film elkészítésére.
Az Előző életek bölcs film, éretten közelít a témájához, és számos csodás pillanatával sarkallja a nézőit gondolkodásra. Nem mellesleg pedig rendkívül megható. Az utolsó jelenet talán az év egyik legszebb filmes pillanata, ne hagyjuk hát otthon a zsebkendőinket! Ráadásul még van alkalmunk a lehető legjobb platformon, a nagyvásznon átélni az élményt, mivel a két Oscar-díjra jelölt film (a Legjobb film mellett a Legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában nominálta az Amerikai Filmakadémia) még elcsíphető a magyar mozikban, így érdemes pótolni a március 10-i, 96. Oscar-díjátadó gáláig.
