A balatonvilágosi polgármester és a vele szavazó három képviselő nem járult hozzá ahhoz, hogy megkérdezzék a helyiek és a nyaralótulajdonosok véleményét. A kormány szeptemberben módosította a kiemelt kormányrendeletet, amely közcélú szállodaépítés helyett már komplex ingatlanfejlesztésre vonatkozik.


Leszavazta az Aligai Fürdőegyesület (AFE) társadalmi konzultációs javaslatát hétfői, estébe nyúló ülésén a balatonvilágosi képviselő-testület - írja a Népszava.

Az egyesület Balatonakali példája alapján próbálta elérni, hogy a helyi közösség is véleményt mondhasson az aligai nagyberuházásról. Akaliban ugyanis nemrég megkérdezték a helyieket, hogy szeretnének-e egy vitorláskikötőt a településen, a többség pedig nem támogatta a terveket, ezért ezután az önkormányzat sem állt a fejlesztés mellé, a vállalkozó így visszalépett a projekttől.

Az AFE közmeghallgatás összehívását és egy kérdőív kiküldését kezdeményezte, most saját erőből próbálják levezényelni a folyamatot, ami saját bevallásuk szerint sem lesz könnyű, de nem adják fel.

A kormány szeptemberben módosította a kiemelt kormányrendeletet, amely közcélú szállodaépítés helyett már komplex ingatlanfejlesztésre vonatkozik. Bukovszki András, az AFE alelnöke szerint ez azt jelenti, hogy az Aliga II-n nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásként épülhetnek magáningatlanok a kormányrendeletben többszörösére megemelt beépítési mutatók alapján. A civilek szerint mindez katasztrofális következményekkel járhat.

– jelentette ki Bukovszki.

Az AFE álláspontja szerint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánító kormányrendelet intézményét a jogalkotó nem erre hozta létre, ezért az Alkotmánybírósághoz fordulnak, illetve minden lehetséges módon követelik a jogalkotók szándékával ellentétes kormányrendelet hatályon kívül helyezését.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!