Múlt héten írta meg az Index egy, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene csoportban közzétett poszt és az arra érkezett kommentek alapján, hogy egy férfi rendszeresen zaklat és gyakran bántalmaz is járókelőket Budapesten, elsősorban nőket.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/198575-628698-1665588317-146097-610451-1566811204-68745929-1106360019565983-3049808095946473472-n.jpg)
Általában könyveket árulva tűnik fel, a visszautasításokra pedig rendkívül agresszívan reagál, inzultált már nőket az I. kerületben, a Múzeum kertben és a szentendrei HÉV-en is. A BRFK garázdaság vétsége miatt eljárást indított ellene, augusztus 11-én gyanúsítottként hallgatták ki, miután több bejelentés is érkezett a támadásairól.
Mindez azonban nem gátolta a férfit, hogy folytassa az idegenek zaklatását. Beszéltünk egy nővel, aki a közzétett fotók alapján ráismert az férfira, ő múlt hét kedden találkozott vele Óbudán. A férfi szemből közelített felé a Kiscelli utca és a Szőlő utca sarkánál, és már messziről kiabált, hogy "figyeljél már". Könyveket tartott a kezében, és azt mondta igen rámenősen, hogy ételosztás lesz a Blahán hajléktalanoknak, támogassa őket, mert minden könyv 200 forint adományt jelent. A lány szerint egyértelmű volt, hogy ez nem igaz, mondta neki, hogy ne haragudjon, de siet dolgozni.
A férfi azonban elé állt, és gyakorlatilag követelte, hogy vásároljon. Az újabb visszautasításra a férfi feldühödött, és azt ordította,
dik már ez a nő azt hiszi, azért mert jól néz ki, mindent megtehet.
Még ezután is folytatta, de a lány ezt már nem értette pontosan, igyekezett minél előbb elhagyni a helyszínt. Viszont azt látta, hogy a férfi egy bolt fele indult, és ugyanúgy kiabálva folytatta a kéregetést.
"Baromira rámenős volt, nem nevezném teljesen normálisnak, ahogy megnyilvánult. Azt mondanám, nem tűnt egészen beszámíthatónak. Amikor megláttam róla a képet egyből felismertem. Egyáltalán nem lepett meg, hogy több nőt inzultált."