A századforduló még alig beépített, hegyes-dombos Budája tele volt sokszor csodálatos kilátást nyújtó, megfizethető vendéglőkkel és sörözőkkel, a két világháború közti építkezési láz azonban előbb a kilátást vette el tőlük, majd az épületeiket is, hogy a helyükön villák és bérpaloták nőjenek ki a földből. Ebből következően mára már csak kevés hírmondója maradt a kikocsizó urakat, híres és feltörekvő színészeket, írókat és bujkáló szerelmeseket vendégül látó helyeknek, emléküket azonban képeslapok, fotók, családi történetek és újságcikkek ezrei őrzik.
Ilyen, sokszor emlegetett hely volt a Farkasréti temető feletti dombon a Szerelem bolondjai is, ami Jókai Mór azonos című, 1868-ban megjelent regényének köszönhetően vált igazán közkedveltté.
A mű születésekor a hely még nem létezett, az épület azonban már igen, így az Első Magyar Részvénysörfőzde alkalmazottjából vendéglőssé vált Tóth István
jó érzékkel használta fel a töretlen népszerűségű író festői leírását
ahhoz, hogy érdeklődők tömegét vonzza a tulajdonos nemes egyszerűséggel csak Tóth néniként emlegetett felesége ízes ételeivel csábító helyre.
A magányos ház
"Azt is kevesen tudják, hol van a Farkasvölgy; a kis házat még kevesebben látták valaha; pedig az gyönyörű hely egy remetének - vagy egy pár szerelmesnek. Egy hosszú, mély völgy, két összeszorult hegyoldaltól képezve, miknek terebélyes bükk- és tölgyfái az út fölött összehajlanak, s e völgy sötét nyílásán keresztül lefelé tekintve, meglátszik a kék Dunának egy része, a ráckevei-szigettől kétfelé osztva, és aztán messze a láthatár ködeivel összefolyó végtelen alföldi róna; sűrűn beszórva messze elfénylő fehér házakkal, berajzolva jegenye szegélyzett útvonalakkal.
Az elterülő síkon élet és élet, itt a völgyben pedig a vadon nyugalma. Még azt az utat is szépen benőtte a fű, mely rajta végigvezet; az utolsó szekér nyomát, mely a tavalyi szénát innen felvontatta, szépen befutotta a virágos szulák. Az út mellett kétfelől gyöngyvirágok csengettyűi adnak jelt a prücskök hangversenyére, mik a fészkén ülő zöldikét altatják; nagy terjű körökben, miket sötétebb fű képez a gyep között, pofók csipkegombák csoportja kínálkozik dagadó pamlagul a röpke nappali pávaszemnek; s a virághullató bokorban rigófütty, fülemüleábránd hangversenyez.
Itt nem jár a teljes című közönség; mert ha járna, nem volna itt se gyöngyvirág, se gomba, se madárfészek, se nappali pávaszempillangó, azt mind letépnék, megennék, kalitkába tennék, gombostűre szúrnák. Hanem a völgy mélyében, az útfélen mégis van egy kis ház. Kinek jutott eszébe azt odaépíteni? Az is bizonyosan valami különc lehetett. A ház kicsiny, csak egy szobából és egy konyhából áll; hátul van valami faépület hozzá, ha akarják, istálló is lehet. Elöl a háznak messze kinyúló eresze, mely ablakát mint fájós szemet őrzi. Valaha kerítése is volt, de az bizony nem tartott örökké. Hanem a kerítés helyét elfoglalta aztán az ölnyi magasra nőtt csipkerózsa, mely éppen most terítve van nyíló virágokkal, egyik fehér, másik testszín, a harmadik piros; egész virágerdő, mely a tündérország édes illatát hinti szét. Elöl elvadultan nyíló orgonabokrok bozótja sejteti, hogy ott valaha kert volt, az udvaron pedig térdig érő fű nőtt, sárga pimpimpárévirággal tűzködve." - írta Jókai.
A hétköznapokon teljesen néptelen, Az Est (1915. július 17.) szerint állandó jelleggel csak néhány villatulajdonos és cselédsége által lakott Farkasvölgy egy magasra törő hegyhátján álló, a regény részletét homlokzatán hordó épületben vasárnaponként szinte mozdulni sem lehetett, hiszen "idegenek, cselédlányok, és a vasárnapot ünneplő civilek" töltötték meg.
A sikerben eleinte persze némi füllentés is közrejátszott, hiszen a szomszédokhoz hasonlóan a Szerelem bolondjai újsághirdetéseiben és reklámképeslapjain pontos cím helyett sokszor csak a következő mondat állt:
az 59-es villamos végállomásánál.
A leszállás után ezzel ellentétben egy kiadós negyedórás séta és útjelző táblák egész sora várt a korgó gyomrú vendégekre, mielőtt elfoglalhatták a helyüket a döngölt padlójú szoba, vagy a kert egyik asztalánál, és megrendelhették az ébredésük óta vágyott pörköltet, resztelt májat és bort, vagy épp a virslit és a sört.
Az ébredés okozta nehézségekkel küzdő, illetve nehezebben közlekedő emberek persze megvárhatták a mindig pillanatok alatt megtelő, a megálló és a bejárat közt ingázó szamárfogatot is, bár nagy tömeg esetén szinte kizárt volt, hogy helyet kapjanak rajta.
A környékbeli változásokhoz sokáig alkalmazkodó, hosszabb-rövidebb időre bérelhető emeleti vendégszobákat is rejtő vendéglő két évtizeden át működött gond nélkül, átélve a környéknek a gazdasági világválság utáni beépülését, sőt, tulajdonosai a Böszörményi út 7.-ben még egy kölcsönkönyvtárat is működtettek, amely szintén a leginkább csárdaként emlegetett vendéglőt reklámozta:
Sok kellemes órát szerzett Önnek, mikor Jókai Szerelem bolondjai-t olvasta, de még több kellemes órát nyújt a Szerelem Bolondjai kitűnő konyhája, elsőrangú italai és a gyönyörű kilátás.
Félig hotel, félig vendéglő
A pihenésre vágyó, de szerényebb életvitelű fővárosiaknak sokszor sem ideje, sem pénze nem volt arra, hogy a kor nagy hírű, festői tájakon született szállodáiban pihenhessék ki a fáradalmaikat, így egyre több budai vendéglő emeletén, vagy később megszülető melléképületeiben jöttek létre vendégszobák, melyek kibérlése esetén az ember épp úgy megpihenhetett, sőt, akár napi többszöri étkezést is kaphatott.
Ennek fényében némiképp meglepő, hogy Tóthék két évtizeden át mindössze csak bérelték a csillogó Dunára a harmincas években már egyedüliként kilátást nyújtó, sokszor bővített csárdát, mielőtt 1933 végén az az addigi tulajdonos Hegyi Dezsőről a vendégek gyomrát megtöltő Tóthnéra szállt volna.
A nehézségek ezidőtájt kezdődtek, hiszen az átírás a hivatalokban ugyan megtörtént, a vételárat azonban még hosszú éveken át - sőt, talán soha - nem fizették ki.
A feleség 1939 őszén mesélt erről a Magyarság riportereként érkezett Kőváry Margitnak:
A régi tulajdonos leszármazottja még a Svábhegyen él, hatezer pengőért adta el a kocsmát, de még a fele nincs kifizetve. Kevés a vendég, alig fogyasztanak. A rohamos település
tönkreteszi a környék varázsát, és rontja kicsit a csárda romantikáját.
Ennek okát a nő nem csak a beépítésekben, de az emberek elvárásainak változásában, illetve a romantikus környezetet csorbító erdőirtásban látta:
S mikor a románok bejöttek, a nagyvállalkozókkal együtt nekiálltak a fáknak, irtották, mert nem volt tüzelő, Budaörsről is idejártak a svábok fáért, igy fogyott el az erdő a ház
körül. […] Amikor állt az erdő, akkor még ment. Füves volt a kis udvar, padok és székek sehol sem voltak, a vendégek letelepedtek a füre s ott fogyasztották az ételt, italt, nem győztük a
munkát, be kellett zárni a söntés ajtaját s az ablakon adtuk ki az árut, ugy megrohantak a vendégek. Akkor igen, akkor lehetett keresni, de ma már tele van házzal a Torbágyi-ut, a szerelmes
párok nem látogatják olyan mértékben a környéket, másfelé mennek. Már padokat, asztalokat helyeztünk az udvarra, de vigyáztunk az egyszerü, természetes hatásra. Vadszőlőlugasok, vesszőből
font lugasok adnak pihenőt a sétában elfáradt szerelmeseknek. Tessék elhinni, ma már mások az emberek, mint 20 év előtt - mondja szomoruan -, nyugszékeket kérnek, fotelt meg nádszékeket
akarnak, vannak, akik le sem ülnek a padra, mindent kicsinyelnek…
A hely mindezektől függetlenül túlélte a második világháborút, sőt, jó eséllyel az államosításig Tóthék tulajdona maradt, hiszen az 1949 végén kiadott budapesti telefonkönyv azt továbbra is
az ő nevükhöz köti.
Az azóta eltelt hét évtizeddel a Szerelem bolondjai azonban már nem tudott megküzdeni: nem csak emléke, de az épülete is eltűnt a városból, a Rácz Aladár és Kázmér út találkozásánál álló
telke csúcsán - az egykori épület helyén - pedig már évtizedek óta csak egy üres földdarabot találunk.
Várostörténeti szempontból fontos hely tűnt el tehát nyomtalanul a szocializmus alatt, az elmúlt évszázadokban alapított helyek utolsó hírmondói - köztük a legoptimistább adatok szerint
Széchenyi lakodalmát is látta Buda legidősebb étterme
A borkimérésként indult Márványmenyasszony körül az elmúlt két évszázadban véres harcok folytak, és jókora házak nőttek ki a földből, a hely azonban mindent túlélt.
