Budapest utcáin sétálva minden egyes lépéssel titkokba és érdekes helyekbe ütközhetünk: fura kapukba, kővé vált jegyellenőrbe, rollerező medvebocsba, vagy épp egy brit dombok közé illő kúriára, az igazi csodák sokszor azonban nehezen megközelítő helyeken, vagy akár a föld alatt fekszenek - erre a sorsra jutott a térképen is követhető Ismeretlen Budapest-sorozatunk legfrissebb epizódjában bemutatkozó, mára teljesen eltűnt Szent Péter külváros temploma, amire ma már csak egy egyszerű emléktábla emlékezteti az utcán sétálókat.
A Csalogány utca a második világháború derekán / in: Magyar Építőművészet, 1943. október
A második világháború éveiben kis házakkal teli utcácskából hirtelen tisztes polgári környékké átalakuló Csalogány utcában, néhány lépésre Árkay Bertalan egy darabka Olaszországától, illetve a nemrég bezárt legendás Róma ételbártól álló, falán hetes számot viselő bérházra ma a legtöbben fel sem kapják a fejüket. Hasonló épületek százszámra bukkannak fel Újlipótváros, illetve a tágabb értelemben vett belváros utcáin, helye miatt azonban mindenképp megéri megemlékezni róla.
A középkor derekán más Duna-parti halásztelepülésekkel összenőtt Szent Péter (vagy Szentpétermártír) külváros központi épülete, a Szent Péter mártírról elnevezett plébániatemplom egykori helyét figyeljük ugyanis épp, erre pedig a ház sarkánál lévő, épp negyven évvel ezelőtt elhelyezett emléktábla is emlékeztet:
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
A középkori Buda topográfiájáról és a templomról a második világháború derekáig a történészek igen keveset tudtak. Az áttörést az 1941-es és 1942-es év hozta el: ekkor bontották le ugyanis a telken álló, valamikor XVIII. század második felében született épületet, hogy helyén a korstílussal teljesen kompatibilis négyemeletes bérházat emeljenek.
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
A Baumgarten alapítvány jogi kurátoraként is aktív ügyvéd, a Babits-életművet kutató Basch Lóránt (1885-1966) megrendelésére készülő épület alapgödrének kivájásakor Garády Sándor talált rá egy későgótikus templom fő- és egyik mellékszentélyének darabjára, a vörös agyaglapokból álló padlóburkolat részleteire, valamint a főhajóhoz északról csatlakozó sekrestye faldarabjára, melyekből arra következett, hogy a telken a XV.-XVI. században egy háromhajós, közel húsz méter hosszúra nyúló templom állt.
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Az építésvezető persze siettette a feltárásokat, így Garády, illetve a neki segítő egyszerű kubikusok jó eséllyel nem végezhettek teljes munkát. Arra azonban fény derült, hogy a falakban nem csak budakalászi termésmészkő, de a Római Birodalom provinciáiban tetőcserépként, illetve a vízelvezető csatornák építéséhez használt peremes téglák (tegulák), sőt, egy római út burkolatkövei is felbukkannak.
Tegulák, melyeket a beeső eső elvezetése érdekében íves téglákkal (=imbrex) kötötték össze / fotó: Immanuel Giel
A felfedezések ezzel korántsem értek véget: a háború pusztításai miatt rövidesen üressé vált Medve utca 3., Gyorskocsi utca 22., illetve a Csalogány utca 9-11. (a telken ma az Építésgazdasági és Szervezési Intézet egykori székháza, Földesi Lajos 1980-ban átadott munkája áll) telkén a következő három évtizedben további részletek, köztük a talajszint fölé emelkedő faldarabok is előbukkantak.
Fény derült arra is, hogy a templom helyén korábban egy másik, annál kisebb templom emelkedett, melynek déli oldalán egy, a Dunával párhuzamos római kori út, egy római, valamint egy évszázadokon át lakott, saját temetővel is rendelkező középkori település nyomai, sőt, számos tárgyi emlék is előkerült.
Az elhúzódó feltárások nyomán lassan végül összeállt a templom története:
A budavári Boldogasszony-templom (a mai Mátyás-templom elődje) filiájaként röviddel 1253 után (ekkor avatták szentté a domonkos rendi Veronai Pétert) született, egyhajós, a II. világháború után tornya kivételével elpusztított Mária Magdolna-templomhoz hasonló plébániatemplomot a a XIV. század első felében jócskán átépítették, sőt, toronnyal is bővítették - köszönhető ez a jó eséllyel a Képes Krónikát is jegyző Kálti Márknak, aki a magyar történettudomány a királyi udvarban való megalapozása mellett tíz éven át (1342-1352) volt az egyházközség plébánosa.
A Kapisztrán téri Mária Magdolna-templom 1895 után / fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.201
A városi igényeket is kielégítő, a királyi udvarhoz és ezáltal Kálti rangjához méltó épületet a település méretének és lakosságának növekedése és a városiasodás tette fenntarthatatlanná, a hívek száma ugyanis olyan mértékben nőtt, hogy halaszthatatlanná vált egy másik templom építése. A XV. század derekán, V. László uralkodásának (1452-1457) idején ezért a torony kivételével lebontották a gótikus épületet, helyén pedig egy újabb háromhajós templom jött létre.
Megsemmisülésének ideje is ismertté vált: a pusztulást a tudósok a török kor derekán, 1602-ben történt, Buda visszavételéért indított császári ostrommal magyarázzák. A templom köveit a környék lakói jórészt elhordták, más épületek, vagy épp erődítmények részei lettek. A romok felett török település született, mely egészen Buda 1686-os sikeres visszafoglalásáig létezett, a terület ezt követően pedig hosszú évtizedeken át a faggyúgyertyákat öntők piacának adott helyet.
A telken egy másik, ismeretlen rendeltetésű épület, valamint egy kút és tizenhárom szemét- és pöcegödör nyomai is előtűntek, bennük kerámiatöredékekkel, körmöci dénárok egykorú hamisítványaival (!), illetve réz-, bronz- és üvegtárgyak darabjaival.
Ez mind eltörpül azonban a tizenhat, lófogakat és csontszerszámokat is rejtő sír mellett: a hely jó eséllyel a környékbeli lakosok jó részét kitevő fazekasok egyik temetője volt. Az elhunytak nyilvánvalóan keresztények voltak, temetésükkor azonban néhány, még mindig lappangó pogánykori szokással indították őket végső útjukra.
A pogány babonák továbbélése nem csak ebben a formában jelentkezett: a telken álló első, alig egy évtizeddel a tatárjárás után született templomának szentélyében, a hatvanas évek derekán a padlószint alatt ugyanis egy hamvakat és egy-két, félig elégett baromficsontot tartalmazó, padlótéglákkal óvott, fedett edényt találtak, mely a Magyar Királyság területén igen ritka építőáldozatként került a földbe:
"Lényege azon babonás hiedelemben rejlik, mely szerint az újonnan felépült épületek mindaddig egy túlvilági - nem éppen jóindulatú - hatalom birtokában vannak, míg az ember megfelelő áldozattal meg nem váltja azokat. Azért, hogy az áldozat ne maga az ember legyen, helyette egy olyan élőlényt áldoznak fel, mely a rossz szellemmel szoros kapcsolatban áll. A babonás hitvilágban éppen a kakasnak vannak ilyen jellemvonásai. A néphagyomány szerint távoltartja a gonosz szellemet, sokszor maga a Gonosz." […] Az építőáldozat kakassal összefüggő szokása minden népnél egyformán ismert és elterjedt. […]
A kakas hitvilágban elfoglalt szerepe pedig a magyarságnál […] az őshazában kialakulhatott. […] egyidejűleg két változata él a babonás hitből eredő építőáldozatnak. Az egyik változata az építőmesterség gyakorlatát űző kőművesek műhelyeinek hagyományaként mint mesterségbeli babona élt: az emberáldozat szükségessége, mely a felépült épület falait megmenti az összeomlástól. Azért mutatnak be áldozatot az emberinél nagyobb erőkkel rendelelkező gonosz hatalomnak, hogy az emberi kéz munkájának gyümölcsét tönkre ne tegye. Ennek emléke maradt fenn Kőműves Kelemen balladájában, melyről a legújabb kutatások felderítették, hogy magyar földön, honfoglalás kori hagyományok alapján alakult ki. Erre a babonára utalnak az egi'i vár és a váci siketnóma intézet középkori falaiban talált emberi hajtincs maradványok. A babona másik - de hangsúlyozzuk - egyidejű alkalmazása a széles néprétegben történt annak a meggondolásnak alapján, hogy az új ház első lakója is áldozatul eshet a gonosz szellemeknek. Életét tehát a lakónak is meg kell váltania. Ebben a körben helyezhető el a kakas szerepe, az áldozati állaté, mely tulajdonosa helyett megy a másvilágra: egy padló alatti lyukban elásva, dobozban befalazva - mit az építőmester az építtető kívánságára helyez el a falban -, vagy cserépedényben."
- írja az azt feltáró H. Gyürky Katalin az Archeológiai Értesítő 1967. évi első füzetében.
A templomromok egy része, a Csalogány utca 7., illetve az irodaházként szolgáló 9-11. mögött megbújó falrész ma is a felszínen van, ide azonban csak a parkolóhelyet bérlők és a lakók kedvességéből juthat be az egyszerű földi halandó:
A felszínen látható romok / fotó: Thaler Tamás
A telek páratlanul mozgalmas történetének egy szeletére emlékeztet azonban még egy apróság:
egy vörös homokkőből faragott határkő, rajta egy egykori tulajdonos monogramjával (ARN), valamint az 1765-ös évszámmal.
A Garády Sándor 1942-es ásatása nyomán felszínre került kő ma a modern bérház Csalogány utca felől alig látszó kapuzatának része:
