A rezsiárak emelkedése jelentős változást hozott a fogyasztási szokásokban, egyre többen keresik az előnyösebb energiabesorolású háztartási nagygépeket - állapította meg a MediaMarkt megbízásából készített felmérésében a Pulzus kutatócég. A reprezentatív vizsgálat szerint előkerült egy olyan - a potenciális vásárlók bő egyharmadát adó - vásárlói réteg, akik már konkrétan a vásárlás pillanatában kiszámolják a várható fogyasztást, kifejezetten a rezsiemelkedés miatt.

A kutatásban megkérdezettek legnagyobb arányban (77 százalékban) az energiafogyasztást veszik figyelembe szempontként egy nagygép vásárlásánál, legalábbis azok körében, akik most terveznek ilyen beruházást. Ez a szempont gyakorlatilag fontosabbá vált, mint az ár, amely így már csak a másodlagos szempont (71 százalékkal), megelőzve a funkciókat és a méretet. A márka és a szín egyre kevésbé fontos a magyaroknak. Ezt a fajta energia-tudatosságot a műszaki kereskedő tapasztalatai is tükrözik.

Kapcsolódó

Így spórolhatom meg a havi áramfogyasztásom 10 százalékát

Lehet-e számottevően spórolni azzal, ha kihúzzuk a kütyüket, és nem hagyjuk őket készenléti állapotban?

A bejelentés hatására egyértelműen megugrott az előnyösebb besorolású nagygépek, és kiemelten a hűtőszekrények, valamint fagyasztó készülékek forgalma. Gyártói modelltől függően, egy 20 éves, 2 méter magas kombinált hűtőszekrény esetében akár az egyharmada is lehet egy új készülék fogyasztása, ami éves szinten több mint 25 ezer forint spórolást is jelenthet készülékenként egy háztartásban.

- mondta el Gremsperger Barbara, a MediaMarkt háztartási nagygép kategória menedzsere. A kutatásból az is kiderült, hogy az emberek még ma is kevéssé tájékozottak a 2021-ben megváltozott energiahatékonysági jelölések kapcsán, holott a háztartási nagygépek vásárlását nagyban befolyásolják a fogyasztási értékek. A megkérdezett, nagygép-beruházást tervezők közel 80 százaléka inkább, vagy teljes mértékben ez alapján dönt.

Kapcsolódó

Ha erre odafigyelünk, nagyban csökkenthetjük a rezsinket

A rezsicsökkentés korlátozása után kiemelten fontos lehet, milyen energiaosztályú gépet vásárolunk.

Mivel egyre többen számolják ki már vásárlás előtt a várható fogyasztást, a MediaMarkt létrehozta a BetterWay fenntarthatósági kezdeményezést, melynek keretében egy tematikus aloldalon adnak iránymutatást vásárlóiknak. "Ezen a felületen segítünk értelmezni az energiacímkéket, egy háztartásra vonatkozóan egy gyűjtésben megtalálhatják a kategóriájukban legjobb besorolású gépeket, valamint hétköznapi tippekkel is segítjük őket a takarékosságban" - tette hozzá Suhajda Bettina, a MediaMarkt fenntarthatósági specialistája.

A kutatás eredményei szerint az energiafogyasztást és árat követően, a funkciók számítanak a harmadik legfontosabb szempontnak az összes megkérdezett esetében. Ezért a cég szakértői összegyűjtötték a legújabb, energiahatékonyságot is növelő technológiai innovációkat az egyes nagygépeknél.

Elektromos tűzhelyek, beépíthető sütők

  • Hőlégkeveréses üzemmód: ezzel akár 25 százalék energiát is spórolhatunk a hagyományos alsó-felső sütéshez képest, sütési ciklusonként.
  • Maghőmérő, illetve húshőmérő: nem kell nyitogatnunk az ajtót, hogy nézegessük, mikor készül el az étel - tehát a készüléket sem kell újra felfűteni a kívánt hőmérsékletre. A túlsütést is elkerülhetjük, hiszen amint megsült az ételünk, bizonyos fejlettebb modellek esetében, le is kapcsol a sütő.

Mosógépek

  • Mosatlan ruhatöltet érzékelése: a készülék érzékeli a betöltött ruha súlyát, összetételét, a kimenő vízből méri a mosóvíz szennyezettségi szintjét. Ezen adatok révén állítja be a gép a pontosan felhasználni kívánt víz mennyiségét, és a program hosszát.
  • A fenti funkció továbbfejlesztett verziója, az automata mosószer és öblítőszer adagolás, mely a fenti adatok alapján pontosan a szükséges mennyiségű mosószert és öblítőt adagolja a ruhákhoz.
  • Gőzfrissítés: az éppen csak szennyezett ruhákat tudjuk felfrissíteni, nem szükséges azonnal kimosni, vagy a téli/nyári elcsomagolt, "szekrényszagú" ruhaneműt átgőzölve frissen mosott hatást kapunk, ezzel is vízhasználatot takarítva meg.

Hűtők és fagyasztók

  • Nyaralás üzemmód: ha 2 napnál tovább nem tartózkodunk otthon, ezzel alacsonyan tarthatjuk a készülék fogyasztását (szinte üres állapotban, vagy "kamrahűvöset" bíró ételek tartása esetén), modelltől függően akár 50 százalékot is megtakaríthatunk. Ne feledjük: szobahőmérsékletről lehűteni a készüléket sokkal nagyobb energiafelhasználást jelent, mint azonos hőmérsékleten tartani azt.
  • "NoFrost", azaz jegesedés mentes készülékek: ezeket nem, vagy csak nagyon ritkán szükséges leolvasztani. A jegesedés elkerülése azért is nagyon fontos, mert már 5 mm jégréteg akár 30 százalékkal is növelheti a készülék energiafogyasztását.
  • Dupla ajtós gépek: egyes készülékeknél elérhető ez a technológia, ami annyit tesz, kopogtatásra felkapcsolódik a világítás, és láthatóvá válik a tartalma, ezáltal még az ajtónyitás előtt eldönthetjük, hogy mit szeretnénk kivenni.
  • Ennek a megoldásnak egy egyszerűbb verziója a sima dupla ajtó, aminél a nagy ajtón belül van kialakítva egy dupla ajtós rész, ahová a legszükségesebbet tudjuk elhelyezni, így csak ezt kell kinyitnunk, nem pedig az egészet.

Mosogatógépek

  • Eco üzemmód: a fűtőszál fogyasztja a mosogatógépben a legtöbbet, így javasolt alacsonyabb hőfokon mosogatni. Az Eco programmal hosszabban ugyan, de alacsony hőmérsékleten, kevesebb energiával üzemel a készülék.
  • Ajtónyitás funkció a szárítás végén: egyes készülékek automatikusan kinyitják az ajtajuk a szárítási ciklus vége felé, ezáltal a szabad levegőn a még meleg edények nagyon hamar megszáradnak, és nem kell további áram felhasználásával "mesterségesen" szárítani az edényeket.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!