A korábbi évekhez képest megugrott azok aránya, akik aggódnak az infláció miatt - ez derül ki az Ipsos havi jelentéséből, amelyben azt nézték meg, hogy idén áprilisban mi aggasztotta a leginkább az embereket. A világ 27 országában készült felmérés szerint az emberek 32 százalékát aggasztja az infláció, 31 százalékát a szegénység és 29 százalékát a munkanélküliség. A bűnözés és a korrupció miatt az emberek negyede aggódik.

A jelentésben található ábrán az látszik, hogy 2014 áprilisa óta az infláció az emberek számára messze a legkevésbé aggasztó probléma volt, még a 15 százalékos arányt sem közelítette meg, ám 2022 áprilisára kilőtt. Nem alaptalanul, hiszen a világon most mindenütt problémát okoz az infláció, és egyelőre azt sem látni, hol fog megállni. Nem csoda, ha az emberek meglehetősen sötéten látják saját hazájuk helyzetét.

A felmérésben érintett országokban a megkérdezetteknek átlagosan a 63 százaléka mondta azt, hogy rossz irányba haladnak a dolgok. A legoptimistábbak a szaúd-arábiaiak, ahol mindössze 8 százalék gondolta ezt, a legpesszimistábbak pedig a peruiak, közülük 93 százalék látja úgy, hogy rossz a helyzet. A magyarok 64 százaléka ugyancsak így vélekedik, de a lengyelek még nálunk is jobban aggódnak: ott 75 százalék volt a "rossz irány" aránya.

Azt már fentebb írtuk, hogy általánosságban az infláció miatt aggódunk a legjobban, de az értékek országonként nagy eltérést mutatnak. Az alábbi ábrán az látható, hogy a megkérdezettek között az egyes területeket milyen arányban említették. Magyarországon 10-ből 4 embert aggaszt az infláció, egy kicsivel többen félnek a szegénységtől, a legtöbb említést azonban a korrupció kapta. Ez némileg összevág azzal az eredménnyel, amely a 24.hu és a Závecz Research márciusi kutatásában szerepelt.

Az infláció miatti aggódás növekedése azonban még így is szignifikáns: márciushoz képest Magyarországon 13 százalékpontot emelkedett, Spanyolországban 21 százalékpontot, Chilében és Peruban 14 százalékpontot - hívja fel a figyelmet az Ipsos. Argentínában, Lengyelországban és az USA-ban már előző hónapban is ez aggasztotta leginkább az embereket, és most már Németország is csatlakozott hozzájuk.

Kapcsolódó

A magyarok többsége szerint az ukrajnai háború Ukrajna problémája

A mexikóiakat, az argentinokat, a peruiakat, a kolumbiaiakat vagy például a chileieket is jobban érdekli, hogy mi történik a megtámadott országban, mint a magyarokat - derül ki az Ipsos nemzetközi kutatásából.

A szegénységtől való félelem Peruban a legerősebb, míg a munkanélküliség veszélyét az olaszok és a dél-afrikaiak becsülik a legmagasabbra - ebben a kategóriában Magyarországon mérték a legnagyobb emelkedést (6 százalékpont) egy hónap alatt. A bűnözés és az erőszak Mexikóban, Chilében és Svédországban kapta a legtöbb említést, a pénzügyi-politikai korrupció pedig Dél-Afrikában, Peruban és Malajziában.

Az infláció Szaúd-Arábiában aggasztja a legkevésbé az embereket, és a szegénység is itt kapta a legalacsonyabb arányú említést. A britek a legmagabiztosabbak abban, hogy a munkanélküliség náluk nem okoz majd problémát, míg a bűnözés és az erőszak miatti aggódás kategóriájában a magyarok állnak a legutolsó helyen, a korrupció pedig a svédek között okoz minimális aggodalmat. A munkanélküliségtől való félelem csökkenése globális jelenség, és köze lehet a járvány visszahúzódásához: az Ipsos szerint a pandémia korai szakaszában globálisan 42 százalékos is volt az arány, tavaly áprilisban 35 százalékos, majd ez tovább csökkent a jelenlegi 29 százalékra.

Az Ipsos a korábbi hasonló felméréseiben rendre rákérdezett a koronavírussal és a klímaválsággal kapcsolatos aggodalmakra, és ez most is így történt, az ukrajnai háború miatt azonban hozzáadtak még egy kategóriát is, a nemzetek közötti katonai konfliktust. A Covid-járvány lecsengésével érezhetően csökkent az emberek aggodalma, egy hónap alatt 15 százalékpontot csökkent, és áprilisban globálisan 18 százalékon állt, ugyanakkor Japánban, Dél-Koreában és Malajziában még mindig sok embert foglalkoztat (41-47 százalék). A klímaváltozás átlagosan 14 százalékot kapott, Ausztráliában, Németországban és Hollandiában a legmagasabb az arány (28-31 százalék).

A nemzetközi katonai konfliktus miatti félelem aránya a 27 országot tekintve nem túl magas - 14 százalék -, de ez inkább annak köszönhető, hogy nagy a szórás. Lengyelországban például 38 százalékot, Németországban 35 százalékot, Svédországban pedig 30 százalékot kapott, míg a lista végén 1-2 százalékkal áll Dél-Afrika, Törökország és Argentína. Érdekesség, hogy bár Magyarország közvetlen szomszédjában zajlik a háború, és az ezzel való fenyegetés a választási kampányban is helyet kapott, tíz magyar válaszadóból csak egy aggódik emiatt.

Módszertan

Az elemzés alapjául szolgáló felmérést 2022. március 25. és 2022. április 3. között készítették az Ipsos Online Panel rendszerén keresztül. Az Egyesült Államokban, Dél-Afrikában, Törökországban, Izraelben és Kanadában 18-74 év közötti felnőttek körében, az összes többi országban pedig a 16-74 évesek körében végezték el a felmérést, 500, illetve 1000 fő megkérdezésével. Az adatok súlyozása a populáció profiljához igazodik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!