Az olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok Laura Glauser jövő nyártól Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását. A klub pénteki közleménye szerint a 26 éves kapus hároméves szerződést írt alá a Bajnokok Ligája-címvédőjével.


A győri egyesület hangsúlyozta, hogy bár három kapusa is van a csapatnak, már év elején kitűzték a célt, hogy hosszútávú megoldást jelentő kapust igazoljanak. Erre a kisebb-nagyobb sérülések mellett azért is szüksége volt az ETO-nak, mert Kari Aalvik Grimsbö visszavonul az idény végén.

Laura Glauser fiatal, agilis, ugyanakkor nagy tapasztalattal rendelkező játékos, akivel már az idén márciusban szerződést kötöttünk, vagyis jó időben megszereztük a játékjogát. Glauser a francia válogatottban folyamatosan szerephez jut Amandine Leynaud mellett, és aktívan kivette a részét a válogatott sikerekből

- összegzett Bartha Csaba klubelnök az igazolás kapcsán.

A 26 éves Glauser a Val de Saone csapatában nevelkedett, majd a Besancon következett, és 2010-ben igazolt a Metz-be.

Kiemelt kép: Catherine Steenkeste/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!