Fogyasztási célra lesz? - kérdezte az érdeklődőtől az állítólagos tenyésztő. A hírbe hozott szakember azt mondta, hogy valaki visszaélt a nevével a Facebookon.


Sokkoló üzenetváltás került a Blikk birtokába, ami egy állítólagos macska tenyésztő és egy vásárló között zajlott le.

A magát eladónak beállító személy a Messengeren egészen pontosan azt írta: ha kedvencnek szeretné a vevő a cicát, akkor 250 ezer forintba, ha viszont étkezési céllal, akkor 300 ezer forintba kerül.

- mondta a Blikknek az esetről Alexa.

A lap felkereste a tenyésztőt is, aki azt mondta, hogy visszaéltek a nevével, és rágalmazás, illetve hitelrontás miatt feljelentést fog tenni.

„A telefonszámommal és a lopott képeimmel hirdeti az állataimat” - mondta a lapnak. Azt is hozzátette: ő hivatásos tenyésztő, egy cicákkal foglalkozó egyesületnek is a tagja, így különösen fájdalmasak számára ezek a rágalmazó állítások.

A bizarr történet eljutott a Szurkolók az állatokért nevű szervezethez is. Az egyesület vezetője azt mondta, sok mindent látott és hallott már, ezért személyesen győződik majd meg a tenyésztő állítólagos igazáról.

„Mindenki ismert fővárosi kereskedelmi helyszínekkel dobálózik, de

- tette hozzá Kapin Richárd.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!