Éjszaka hidegfront érkezett, ezért szombaton több helyen lehet eső, zápor az északi tájakon, északkeleten akár egy-egy zivatar is kialakulhat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat emiatt figyelmeztetést adott ki két megyére.

Azt is írták, hogy hajnalban az Északi-középhegység völgyeiben helyenként köd képződhet, ami a délelőtti órákban oszlik fel.

A Kiderül.hu szerint szombaton délen a szakadozottabb felhőzet mellett hosszabb napos időszakok lesznek, egyre nagyobb területen fordul északnyugatira, nyugatira a szél. A hőmérséklet napközben 16 és 24, késő este 13 és 19 fok között alakul. A mostani hidegfront jelentősebb lehűlést nem hoz, keddig egymást váltják a frontok, csütörtökön több fokos lehűlés jöhet.

Vasárnap eleinte változóan felhős lesz az ég, délután csökken a felhőzet. Elvétve, főként délen lehet kisebb eső, zápor. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, északnyugaton helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9-15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 25 fok között várható.

Hétfőn kezdetben kevés lesz a felhő, majd északon megnövekszik a fátyolfelhőzet, másutt gomolyfelhők képződnek. Elszórtan lehet zápor, zivatar. A szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 25 fok között várható.

Kedden és szerdán még hasonló lesz napközben hőmérséklet, de csütörtökön beköszönt a szeles, esős ősz, a legmagasabb nappali hőmérséklet már csak 11-17 fok között valószínű.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!