A portfolio.hu arról számolt be, hogy kedd estére megállt a forintgyengülés is megállt: jelenleg egy euróért 407 forint 10 fillért kell adni, tehát szűk 3 forintra távolodtunk el a mélyponttól. A dollár jelenleg 397 forint 30 fillérbe kerül.


Napközben a forint többször is történelmi mélypontra került. Reggel még 402 forint körül jegyezték az eurót, aztán elindult a hullámvasút: előbb a 405-ös szintet vitte át a jegyzés, de délutánra 409 fölé emelkedett, és az volt a kérdés, hogy eléri-e a 410-es szintet ma. Végül ez nem történ meg.

A gazdasági portál szerint első sorban nem a háborús helyzet gyengíti a forintot, hanem egyre inkább a belső tényezők tartják nyomás alatt.

Az okok közt szerepel, hogy a kormány továbbra sem állapodott meg az Európai Bizottsággal a helyreállítási alap (RRF) és az új operatív programok forrásairól. Ugyan a kormányzati szereplők időről időre próbálják optimista nyilatkozatokkal nyugtatni a piacot, ez már kevés, brüsszeli nyugtatásra lenne szükség.

Szintén nem a forint mellett szól, hogy a magyar gazdaság fundamentumai, elsősorban külső pénzügyi mutatói jelentősen romlottak, a kormány kiigazító csomagja sem sikerült túl piacbarátra az újabb különadókkal, ráadásul az energiaválság is ott lebeg a horizonton.

Mindebből az adódik, hogy nem is látni, mitől tudna erősödni a forint, a negatív tényezők nemigen fognak egyhamar változni. Ráadásul a forint már akkor sem tud lábra állni, amikor kicsit javul a nemzetközi hangulat, majd ha beindul a kockázatkerülés, rögtön elsőként és legerősebben a magyar deviza indul el a lejtőn.

A cikk szerint leginkább az uniós forrásokkal kapcsolatos megoldástól lélegezhetne fel a forint.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!