Max Verstappen indul a Kanadai Nagydíjon az első helyről és meglepetésre Fernando Alonso szerezte meg a második rajtkockát.

Ami a Q1-et illeti, leginkább az volt meglepő, hogy mind a két Aston Martin elvérzett a biztató szabadedzéses eredmények után, de Pierre Gasly is csak a tizenhatodik leggyorsabb volt, így ő sem folytathatta.

A Q2 elején előbb Alexander Albon csúszott ki a pályáról, ő még menteni tudta a helyzetet, viszont Sergio Pérez is a gumifalban kötött ki, amiért piros zászlóval félbeszakították az időmérőt. Bő tízperces pauza után folytatódott a körözés, az időmérős szakaszból ekkor már csak kilenc perc volt vissza. Pérez és Albon is kiesett ebben az etapban, ahogyan Valtteri Bottas, Lando Norris és az a Charles Leclerc is, akinek büntetései miatt eleve a rajtrács végéről kell majd indulnia.

Kapcsolódó

A rajtrács végére zavarták Leclerc-t

A Ferrari monacói versenyzője ki sem hajtott a pályára a harmadik szabadedzésen. Egyáltalán nem váratlan a csapat döntése.

A Q3-ban a Mercedesek gyorsan az élre álltak, így helyezve nyomást Max Verstappenre, de a címvédő aztán az élre ugrott, elég komoly idővel, bő egy másodperccel volt a többiek előtt. George Russell bepróbálkozott a slick gumikkal, de csúszkált a pályán, elszállt az esélye a pole-ra. Nagy kérdés volt, ki lesz a holland mellett az első sorban,

végül az egész szombati napon jó tempót diktáló Fernando Alonso ért oda. A spanyol legutóbb a 2012-es Német Nagydíjon indulhatott az első sorból.

És Michael Schumacher után (2012, Kínai Nagydíj) a spanyol a második, aki negyvenedik születésnapja férkőzött oda az első sorba a rajtrácson.

Carlos Sainz, Lewis Hamilton páros lesz a második sorban. Nagyot ment a Haas, kisajátíotta a harmadik sort Kevin Magnussen, Mick Schumacher sorrendben. Esteban Ocon, Russell, Daniel Ricciardo és Kuan-jü Csou fért még be az első tízben a rajtrácson.

A 70 körös Kanadai Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 20 órakor kezdődik.

A rajtsorrend

1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)

2. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

3. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Mick Schumacher (német, Haas)

4. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
George Russell (brit, Mercedes)

5. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)

6. sor:
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

7. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Lando Norris (brit, McLaren)

8. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)

9. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

10. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!