Az ESET biztonsági cég közleménye szerint a gyerekek kívánságlistáján manapság már az építőkockák és a kisállatok mellett ott vannak az okosórák, konzolok, játékfegyverek és hasonló eszközök is, ám a szülőknek érdemes körültekintőnek lenniük, mielőtt kütyüt raknak a fa alá. Egy hazai felmérés szerint a Black Friday akciókat a válaszadók 65 százaléka már karácsonyi ajándékok beszerzésére is kihasználta, a slágertermékek pedig nem meglepő módon a mobiltelefonok és tabletek, a szórakoztató elektronika, illetve a számítástechnikai eszközök voltak. A cég szakértői összegyűjtötték, mire érdemes figyelni szülőként annak érdekében, hogy a legkisebbek is biztonságosan használhassák karácsonyi ajándékaikat.

Videójátékok

Válasszunk a gyerekek életkorának megfelelő játékot, amit hivatalos, megbízható forrásból szerzünk be. A választásban az ajánlások, szakértői fórumok mellett a PEGI, azaz az elektronikus játékokhoz használt korhatár és tartalom besorolási rendszer is segít. Akár számítógépen, mobilon vagy konzolokon játszanak a gyerekek, mindig tartsuk az eszközöket naprakészen, telepítsük a frissítéseket, mert lehet, hogy biztonsági javításokat is tartalmaznak! Ez az operációs rendszer mellett a játékkliensekre (mint például a Steam vagy az Origin), és magukra a játékokra is vonatkozik. Tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy legyenek óvatosak: a csalásokat és a fizetős játékok ingyenes verzióit kínáló nem hivatalos weboldalak, fórumok linkjei mögött vírusok is rejtőzhetnek. Ahogy az internet többi részén, úgy a játékos közösségekben sem mindenki jó szándékú - sose adjanak meg személyes vagy bankkártya adatokat, sem a fórumokon, sem privát üzenetben.

Okostelefonok és tabletek

Az új mobilok beüzemelésekor az egyik első teendő, hogy az eszköz valamilyen feloldókód beállítását kéri. Hívjuk fel a gyerekek figyelmét, hogy olyan kódot válasszanak, amely nem köthető hozzájuk - mint például a születésnapjuk - mivel ezeket a kódokat nagyon könnyű kitalálni. Érdemes minél hamarabb beszerezni egy biztonsági alkalmazást is, az Android ugyanis a második legtöbbször támadott rendszer a Windows után.

Getty Images Fotó: Getty Images

Nézzük át együtt a gyerekekkel, hogy milyen alkalmazások kerülnek a telefonra, és ellenőrizzük azt is, hogy ezek mihez kérnek hozzáférést! Legyünk gyanakvók, ha egy app túl sok vagy furcsa hozzáférést kér - egy kvízjátéknak valószínűleg nincs feltétlenül szüksége a gyerekek pontos tartózkodási helyére. Mindig a hivatalos áruházból töltsünk le appokat (Google Play, App Store), mert az egyéb forrásokból beszerezhető appok kártevőket tartalmazhatnak, amelyek zárolhatják az eszközt, de akár kémkedhetnek is a gyerekek után.

Okoseszközök

Ha valamilyen internetre csatlakozó kütyüvel - például okosórával - lepjük meg a gyerekeket, akkor mindenképpen szánjunk egy kis időt a megfelelő modell kiválasztására. Járjunk utána a lehetőségeknek, olvassunk megbízható forrásból származó véleményeket, és keressünk rá a modell nevére, a sebezhetőség vagy hasonló szavak kombinációjával. Erre azért van szükség, mert a gyártók a gyors megjelenés érdekében sajnos sokszor nem fektetnek kellő hangsúlyt a biztonsági szempontokra, a sebezhetőségek javítása pedig utólag nagyon nehéz, vagy egyenesen lehetetlen. Pár éve például a norvég Fogyasztóvédelmi Tanács tesztjén több problémás okosórát is találtak, amelyek titkosítás nélkül tárolták és továbbították az adatokat, ami lehetővé tette, hogy hackerek megfigyelhessék a gyerekeket, sőt akár kommunikálhassanak is velük.

Legyünk óvatosak a kevésbé ismert márkákkal, ha nem tudjuk ellenőrizni, hogy az adatainkat hol tárolják, és hogyan védik! A számítógépekhez és telefonokhoz hasonlóan itt is aranyszabály, hogy amely eszköznél lehetséges, ott mindenképp telepítsük a biztonsági frissítéseket, amint elérhetővé válnak.

Laptopok és asztali számítógépek

Ha idén a gyermekünket az első saját laptopja vagy asztali számítógépe várja a fa alatt, akkor gondoskodjunk róla, hogy az eszköz fel legyen vértezve a különböző fenyegetések ellen. Ehhez elengedhetetlen egy megbízható és modern biztonsági program, amely a vírusok felismerése mellett védelmet nyújt például az adathalászat vagy a webkamerához történő hozzáférések ellen. Válasszunk olyan szoftvert, amelynek szülő felügyelet funkciója is van és lehetővé teszi, hogy a gyermekek számára káros internetes tartalmakat blokkolhassuk.

Ha a gyerekek biztonságos internetezéséről van szó, a szülők tudatos hozzáállását is meg kell említeni, mint kulcsfontosságú tényezőt.

Bár a gyerekek jól kiigazodnak az online térben, a kíváncsiságuk és a tapasztalatlanságuk könnyen bajba sodorhatja őket. Szülőként a mi feladatunk, hogy naprakészek legyünk az internet veszélyeivel kapcsolatban, és folyamatosan neveljük a gyerekeket a felelősségteljes internethasználatra. Bár ez a téma végtelennek tűnik, van néhány támpont, melyek mentén elindulhatunk. Ilyen például a megfelelő jelszavak használata, a biztonságos letöltés, a közösségi média kockázatai, az online zaklatás, az internetes pedofilok, a chatelés szabályai - és persze a legfontosabb, hogy biztosítsuk a gyerekeket arról, hogy hozzánk bármikor fordulhatnak, ha gyanús dologgal találkoznak az interneten.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!