A hétvégi napos, enyhe, szabadba csábító időjárás után sokunkat mellbe vágott a hétfő reggel tapasztalt hideg, mintha visszatért volna a tél. Erről azért nincs szó, de beköszönt: erős hidegfront vonul át térségünk felett, ami sarkvidéki eredetű, hűvös levegővel árasztja el a Kárpát-medencét.


Erős mínuszok

Országszerte sehol nem számíthatunk 4-10 foknál "melegebbre", erős lesz a szél, eső, havas eső, hózápor hétfőn és kedden is helyenként előfordulhat. A februárra emlékeztető időjárás még így is csak a front "széle", Nyugat-Európában jóval nagyobb lehűlés tapasztalható.

A front kedd délutánra átvonul felettünk, megszűnik a csapadék, mérséklődik a szél és kitisztul az ég. Ennek következtében pedig erős, akár -7, -8 fokos hajnalokra kell számítani, miközben a napsütés hatására a nappali felmelegedés egyre erősebb lesz

- mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Figyelmeztetés: szél és havas eső

Hétfőre azonban az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzést adott ki a szél miatt. Délelőtt a Dunántúlon egyre nagyobb területen megerősödik az északnyugati szél, emellett északkeleten és keleten az északkeleti szelet kísérik majd erős, helyenként viharos lökések. Főként a Bodrogköz térségében, valamint a magasabban fekvő területeken a legerősebb széllökések 70-80 km/h között várhatók. Késő délutántól fokozatosan mérséklődik a légmozgás.

Elsősorban az Alpokalján lehet gyenge havazás, havas eső, de az Északi-középhegység tágabb környezetében, valamint a Dunántúl magasabban fekvő részein is számítani lehet gyenge havazásra, havas esőre, majd napközben egyre inkább az eső lesz jellemző. Kedd délután az ország jellemzően északi felében kisebb hó- és havas eső záporok előfordulhatnak.

Beáll a tavasz

A következő napokban a levegő hőmérséklete folyamatosan melegszik, szombaton már 13-18 fokos maximumhőmérsékleteket mérhetünk, a hajnali fagyok is mérséklődnek, az ország egyre nagyobb területein megszűnnek.

A felmelegedés mögött a hét második felében, Franciaország térségében kialakuló anticiklon áll, április 4-6. magasságában visszatér az ilyenkor átlagos, tavaszi időjárás. A legjobb hír pedig, hogy a meteorológus szerint most már stabilan be is áll a tavasz, jelenleg egyetlen olyan tényező sem látszik a következő időszakban, ami újabb lehűlést okozna.

Kiemelt kép: 24.hu/Farkas Norbert


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!