Míg a fia inkább művészi beállítottságú, és már koncertezik is, addig a lányát a sütés-főzés és a matematika köti le.


13 éves ikergyerekeiről, Szonjáról és Matyiról mesélt Erős Antónia ami nyomtatott Best magazinnak, amit a 24.hu szemlézett.

Elmondta, hogy bár ő két gyereket szeretett volna, a férje úgy érezte, egyet tudnának biztonsággal felnevelni.

– mondta a híradós.

Mindkét gyerek jól tanul, de nagyon más beállítottságúak. A lánya kerüli a nyilvánosságot, a matematika, az angol, és a sütés-főzés köti le, a fia viszont koncertezik, zenekarával a Szigeten is fellépett, valamint szerepelt a Tehetség első látásra című műsorban.

„A fiamat rockzenészként tudom elképzelni, a lányomnál már bizonytalan vagyok, most egy határozott, kemény cégvezetőt vagy jogászt látok benne” – mondta Erős Antónia.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!