Az emberi múlt kutatásában a történész írott forrásokra támaszkodik, sokszor azonban nem tudhatja, adott szerző valóban igazat szólt-e. A csontok és tárgyi leletek ugyan nem hazudnak, de lehetnek megtévesztőek, a régésznek "szóra bírni" őket pedig rettentő nehéz. A legkomplexebb eredmények ezért a lehető legtöbb kapcsolódó tudományág összefogásából születhetnek, a néprajztól az orvosláson át a klimatológiáig, az antropológiáig.
Beszélő holtak címmel az embertan és a paleopatológia köré épül a szegedi Móra Ferenc Múzeum negyedéves kiadványa, a Határtalan Régészet legfrissebb száma, benne egy ismeretlen család szívszorongató történetével. A minden bizonnyal koraszülött, és rövidesen elhunyt babát nem temethették megszentelt földbe, ám a szülők mindent megtettek, amit tudtak, hogy teste méltó módon nyugodhasson, és lelki üdve is biztosítva legyen.
Maradványaira egy agyag köcsögben bukkantak rá bő 30 éve egy nyárlőrinci feltárás során. Mumifikálódott jobb kezében egy réz érmét szorongatott.
A hazánkban párját ritkító lelet, az "újszülött múmia" története csak a közelmúltban vált teljessé a régészet mellett az antropológia, a kémia, az ásványtan és a néprajz összefogásával. A részletekről Dr. Pálfi Györgyöt, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Embertani Tanszékének vezetőjét kérdeztük.
Összeroppant gerinccel, sorvadó lábakkal élt az avar lány
Gyakorlatilag ülő helyzetbe merevedve töltötte utolsó éveit, de családja odaadóan gondozta az utolsó pillanatig.
Korai szülés vagy késői vetélés
Az ásatás 1982-1992 között folyt a nyárlőrinci Árpád-kori romtemplom egykori temetőjében, innen került elő a XIX. századi használt agyag edény. Régészetileg, művészettörténetileg talán értéktelen darab, főleg egy középkori feltáráson, ám az ásató régész szakmai alapossága nem engedte "félrehajítani".
Ennek köszönhető, hogy később megtalálta benne a gyermek csontjait, részben mumifikálódott jobb kezét, benne a Ferenc József uralkodása idején, 1858-62 között vert, erősen korrodálódott egykrajcáros réz érmét és némi textilmaradványokat
- emeli ki a 24.hu-nak Pálfi György.
A babáról annyit tudunk Balázs János antropológus vizsgálatai alapján, hogy hozzávetőleg 24-27 centiméter hosszú és 900-1300 grammos lehetett, fejlődésének 6,5-7. hónapjában járt, vagyis még bőven az anyaméhben lett volna a helye. Koraszülés vagy késői vetélés nyomán jöhetett világra, ami abban az időben egyenlő lehetett a gyors halállal. A családot nem ismerjük, így azt sem, hogy az anya egyáltalán túlélte-e a szülést. Innen pedig nézzük a gyerek történetét úgy, ahogy azt a legvalószínűbb formában rekonstruálták a szakemberek.
Nem járt neki a temetés
A baba tehát a túlélés reménye nélkül, minden bizonnyal váratlanul jött világra, és ha élve is született, hamarosan meghalhatott. E két okból nem volt idő papot hívni, és valóra vált minden hívő keresztény család rémálma: a keresztség szentsége nélkül elhunyt gyermeknek nem járt pap celebrálta temetés, de még megszentelt földben sem nyugodhatott, mert állandó sírásával zavarta volna a holtakat. A legrosszabb viszont, hogy így a Mennyország kapui is zárva maradtak előtte.
Mindez még a XX. század elején is sok helyen élő gyakorlat és hiedelem volt, ilyen esetekben valamely férfi családtag, általában az apa textilbe csavarta a kis testet, majd valamilyen edénybe vagy ládába helyezve egyszerűen elásta. Mert mást nem tehetett.
A kevés ismert, hasonló esetben a gyerek kezébe pénzérmét helyeztek. Így történt itt is, ez volt a Ferenc József korabeli réz egykrajcáros, amit a baba holtában is "szorongatott". A szokás már az ókorból ismert, a holttest mellé temetett pénz a révész díja volt, aki átszállította a holt lelket a túlvilágba: a görög mitológiában Kharón ladikján lehetett átkelni az élők és az elhunytak világát elválasztó Sztüx folyón.
Esetünkben is a Mennyországba való bejutást volt hivatva segíteni, esetleg ezzel fizetett volna Keresztelő Szent Jánosnak, hogy utólag keresztelje meg.
Mégiscsak megszentelt föld
Pálfi György kiemeli az apa további gondoskodását: azért választhatta a romtemplom melletti, évszázadok óta nem használt temetőt - hivatalosan a XII-XVI. század között volt temettek oda -, hogy
gyermeke mégis megszentelt földben nyugodhasson.
A kis test különlegessége a kéz és az alkar egy részének részleges, spontán mumifikálódása, illetve a környező csontok zöld elszíneződése. Az SZTE Szervetlen és Analitikai Tanszékén elvégzett vizsgálatok az emberi szervezet átlagos réztartalmához képest ezerszeres koncentrációt mértek az érintett területen.
A bezárt agyag edényben, szűk térben a gyorsan korrodálódó érméből származó réz gomba- és baktériumölő hatásának köszönhetően megakadályozta a bomlást. Sőt, a réz koncentrációjának eltéréseiből az Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszéken azt is meg tudták állapítani, pontosan hogyan helyezkedett el az érme a kis kézben.
Kiemelt kép: Móra Ferenc Múzeum
