Sokan úgy voltak vele, hogy inkább akkor covidosan is bemennek, amire nagyon sok példa volt. Hiszen a barátnőm, aki elkapta a covidot, az érettségik előtt három hétig direkt nem ment sehova, viszont a középszintű érettségiről már a coviddal távozott, tehát valószínűleg valaki behozta az iskolában a vírust


- ezt nyilatkozta az ATV Híradójának egy érettségiző diák, Csatár Eszter.

A híradónak nyilatkozott még annak a végzős lánynak az édesanyja, aki négy középszintű érettségi után két emelt szintű vizsgáját koronavírus-fertőzés miatt már nem tudta letenni. Ezzel az érvényes érettségitől, és az egyetemi felvételitől is elesett.

A megszólalt diák szerint sok diák inkább tesztelni sem ment el, nehogy egy évet kelljen halasztaniuk.

Korábban Maruzsa Zoltán is azt mondta: azoknak, akik elkapják a vírust, októberben lesz pótérettségi.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!