Nyolc esélyest mutattak be az elemzésben, köztük Erdő Pétert is.


A vatikáni italystart.com elemzést tett közzé, melyben azt latolgatja, kik lehetnek Ferenc pápa utódai egy elkövetkezendő pápaválasztáson. A lap nyolc esélyes jelöltet sorol fel, köztük a magyar bíborost, Erdő Pétert is.

A 71 éves magyar Erdőről azt írják,

Erdő, aki kánonjogból (és teológiából) diplomázott, káprázatos karriert futott be. 51 éves korában bíboros lett, és a 2005-ös konklávén ő volt a legfiatalabb bíboros. 54 éves volt, amikor megválasztották az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnökévé. 2011-ben újraválasztották egy második ötéves ciklusra, ami annak a jele, hogy európai kollégái valóban figyelembe vették.

Erdő igyekszik a lehető legjobban javítani a katolikus kapcsolatokat az ortodox egyházakkal. A megerősített ökumenizmus ezekkel az egyházakkal (nem pedig pl. a protestáns egyházakkal) hagyományosan prioritás a Vatikánban.

Azonban azt is megemlítik, hogy Erdő nagyon kelet-európai jelölt, bizonyos értelemben, mint II. János Pál volt, (rossz) emlékekkel a kommunizmusról, valamint kulturális közelséggel Kelet-Európához és Oroszországhoz. Ez Nyugat-Európában és Észak-Amerikában is meglehetősen konzervatív bíborossá teszi sokak szemében. Erdő ellenezte például azt az elképzelést, hogy az elvált és újraházasodott katolikusok szentáldozáshoz járuljanak. Úgy véli, hogy lehetőséget kell adni a tridenti mise (hagyományos latin nyelvű mise) bemutatására, amivel Ferenc pápa nem ért egyet.

az olasz, Pietro Parolin,

a guineai Robert Sarah,

az osztrák Christoph Schönborn,

a Fülöp-szigeteki Luis Antonio Taglé,

a ghánai Peter Turkson,

valamint az olasz Matteo Zuppi

Erdő Péter a korábbi pápaválasztáson is előkelő helyen volt az esélyesnek tartott jelöltek között, de sosem szabad elfelejteni azt az olasz mondást, amire a portál is utalt:

utalva arra, hogy sokszor a nagyon favorizált jelöltek buknak ki a legkönnyebben a választásokon.

Nem mindenki szimpatizál Erdő keményvonalas stílusával. A cikk alatt egy olasz nevű, de magyar kommentelő például ezt írta:

A további kommentekben a magyar jelöltről több szó nem esik, csak egy általános vélemény sommázza a következő választás tétjét:

Ez esetben a magyar jelölt ebben az összecsapásban a konzervatív tábort erősíti majd.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!