L. Dézsi Zoltánnál vendégeskedett a Spirit FM Bistro című műsorában Erdei Zsolt. Az egykori bokszoló anyagi helyzetére is kitértek. Erdei elmondta, profi korában jól keresett, abból élnek jó körülmények között. De attól messze van, hogy milliárdosnak mondja magát.


Nem vagyok milliárdos. Profiként valóban jól kerestem, felépítettem a házamat, a kertemet. Nagy házam, nagy kertem van, de nem vagyok milliárdos. Nem kell megnéznem a boltban, hogy parizert, vagy sonkát vegyek a gyerekeimnek, de azt az életet, amit sportolóként éltem, már nem tudom élni. 48 éves vagyok, erőm teljében. Amíg tudok dolgozni, el tudom tartani a családot.

Erdei arról is beszélt, ugyan voltak rossz meccsei, mikor még bokszolt, de azokat meg tudta nyerni. Ahogy mondja, sok kritika érte ezek miatt, de "azok kezdtek el kritizálni, akik a lábnyomomba nem érhetnek, már bocsánat a kifejezésért" - vélekedett.

Arra viszont büszke vagyok, hogy a profi ökölvívásban Magyarországon nincs olyan, aki csak egy kicsit is megközelítené, amit elértem. Két súlycsoportban voltam világbajnok. A WBO övemet öt évig őriztem, majd veretlenül adtam le. Ez kicsit nekem elégtétel mindenért.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!