2022 februárjában két hosszú cikkben (itt, illetve itt) számoltunk be a védett Horváth Mihály téri telefonközpont modern szárnyát - a művészeknek alkotóteret adó Nyolcésfél inspirációs övezet otthonát - körbeépíteni vágyó tervekről: a Seychelles-szigeteken bejegyzett hátterű ingatlanfejlesztő, a Whitefield, illetve állandó partnere, a Józsefváros korábbi főépítészéhez, Fernezelyi Gergelyhez kötődő FBIS Architects közös munkájaként megvalósulni vágyó óriásokat akkor túlzó beépítésként értékeltük,illetve sajnáltuk a telefonközpont kockájának az elérhető terveken már nem látható fém lamelláit, amik szervesen hozzátartoztak annak távlati képéhez.

Második anyagunkban arról is írtunk, hogy a 2021. október 21-én elindult építési engedélykérés négy hónap után sem ért révbe, így remélhettük, hogy az akkor közölt tervek a következő hónapokban még nagy mértékben finomodni fognak.

Kapcsolódó

Magas lakóházak veszik majd körbe a Józsefvárosi Telefonközpont modern kockáját

Az egykori ipari épület megmarad, de körbeépítik.

Erre végül nem került sor: az építési engedélyezési adatbázisban látható, legutóbb április végén módosított terveken, illetve a júniusi helyszínrajzon ugyanis nem látszik lényeges különbség, sőt,

azok augusztus 27-én engedélyt kaptak a Kormányhivataltól.

Galéria

ÉTDR

24huGaléria

Építési engedélyig jutottak az egykori Józsefvárosi Telefonközpont modern kockáját körbezáró társasház tervei

Építési engedélyig jutottak az egykori Józsefvárosi Telefonközpont modern kockáját körbezáró társasház tervei

1/9 ÉTDR

Fotó megosztása:

2/9 ÉTDR

Fotó megosztása:

3/9 ÉTDR

Fotó megosztása:

4/9 ÉTDR

Fotó megosztása:

5/9 ÉTDR

Fotó megosztása:

6/9 ÉTDR

Fotó megosztása:

7/9 ÉTDR

Fotó megosztása:

8/9 ÉTDR

Fotó megosztása:

9/9 ÉTDR

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

Magas lakóházak veszik majd körbe a Józsefvárosi Telefonközpont modern kockáját

fbis architects

Felújítják, majd lakóházzal takarják el az egykori józsefvárosi telefonközpont modern épületét

cleve rudolf

Mit keres egy magányos templomtorony Budapest közepén?

Kőbánya

Alkimista palota a Nemzeti Múzeum árnyékában

bródy sándor utca

Őszinte karcfelirat került elő Budapest német megszállásának hónapjaiból

Fővárosi Tűzoltóparancsnokság

Fotó megosztása:

A rendelkezésére álló magassági korlátot maximálisan kihasználó - a József utca felőli oldalon mindössze három centiméterrel lesz alacsonyabb a 23 méteres maximumnál -, egy lebontásra ítélt, az utcafronttól induló szárny lebontása, illetve féltucat fa kivágása után létrejövő zöldtetős épület

legmagasabb része kilenc emeletes lesz, a kapu mögött pedig százhárom lakást alakítanak majd ki.

A terület, valamint a rajta álló, illetve korábban állt épületek történetét korábban itt foglaltuk össze.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!