Az MFI támogatást nyújt az 1956-os szabadságharcos, Wittner Mária életét bemutató dokumentumfilmnek, valamint a Kemény Dénes vezette magyar férfi vízilabda-válogatott sikereit feldolgozó sorozatnak is.

Hét produkció elkészítését is támogatja a Nemzeti Filmintézet (NFI) - írja az MTI. Az intézet támogatást nyújt a televízióba szánt alkotások között az 1956-os szabadságharcos, Wittner Mária életét bemutató dokumentumfilmnek, valamint a Kemény Dénes vezette magyar férfi vízilabda-válogatott sikereit feldolgozó sorozatnak is.
A közlemény szerint a televíziós döntőbizottság hét produkciónak szavazott meg gyártási támogatást. Ebből az egyik az a dramatizált dokumentumfilm, amely Krausz Ferenc fizikusról szól, aki kutatótársaival az attoszekundumos fényimpulzusokkal végzett kísérleteinek eredményeiért tavaly elnyerték a fizikai Nobel-díjat. A Kiss Gábor István által rendezett egész estés alkotás bemutatja a tudós életét és munkásságát, rávilágítva a kutatások az emberiség mindennapjaira is hatást gyakorló jelentőségére. A filmre 151,9 millió forintos támogatást nyújt az intézet.
Emellett A nemzet aranyai címmel sorozat készül a 2000 és 2008 között egymás után három olimpiai aranyérmet szerző magyar férfi vízilabda-válogatottról, amely az azonos című, rekordnézettségű mozifilmhez hasonlóan a csapat világhírű sikerekkel tarkított időszakát mutatja be. A személyes beszámolókat, sok újdonságot és ritkán látott korabeli felvételeket is tartalmazó sorozatot a mintegy százezres mozis nézettséget elérő dokumentumfilm alkotója, Zákonyi S. Tamás rendezi Elek Ottóval közösen. A sorozatra 198,5 millió forintos támogatást ítéltek meg.