Imádkozom Eperjes Károlyért, ki szintén küzd a vírussal. Az ő egészségére, tüdejére is nagy szükség van, és nem csak neki, hanem mindannyiunknak!


- írta kedden a Facebookon Böjte Csaba, aki maga is koronavírusos lett, és a héten kórházba is kellett vinni. A hvg.hu érdeklődésére a Pesti Magyar Színházban - ahol Eperjes Károly több vendégszerepet is játszik - megerősítették az értesülést, azzal kiegészítve, hogy tudomásuk szerint a színész nem a színházban, hanem családja körében kapta el a koronavírust. A színház még november elején lemondta az előadásokat, amelyekben Eperjes is szerepelt, elmondásuk szerint azóta egyetlen próbán vagy előadáson sem vett részt. A színházra is érvényes protokoll szerint két negatív Covid-teszt után veheti majd fel újra a munkát.

A lap pénteken Eperjes Károlyt is elérte telefonon, aki annyit mondott nekik:

Már kifelé vagyok belőle.

Kiemelt kép: Ivándi Szabó Balázs/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!