A Zempléni-hegység déli lankáin, Tokaj vonzáskörzetében az elmúlt időszakhoz képest erős élénkülést mutat az ingatlanpiac, bár településről településre változik, hogy éppen mi a legkelendőbb. A környék legjellemzőbb ingatlantípusai a 60-90 négyzetméter alapterületű parasztházak és az úgynevezett Kádár-kockák, az újépítések száma elenyésző itt és ezek is elsősorban magáncélú beruházások.

A lakóingatlanok ára széles spektrumon mozog, az egyes házak értékét alapvetően a lokáció és az ingatlan állapota határozza meg. Az építési telkek iránti érdeklődés egyelőre csekély, azonban ez a nemrég bejelentett Zöld Otthon Program elindulásával rövid időn belül megváltozhat

- mondja Ács Ferenc, az OTP Ingatlanpont miskolci központi irodájának vezetője.

A történelmi borvidék kisebb településein, ahol elsősorban az állami támogatások igénybevételével a környéken új otthont kereső vásárlók mozgatják a piacot, már 5-7 millió forintért lehet találni felújítandó házakat. A népszerűbb településeken a hasonló kategóriájú lakóingatlanok állapottól függően 8-15 millió forintért cserélnek gazdát. A borvidék legnépszerűbb települései Erdőbénye, Mád és Bodrogkeresztúr, ahol jól érzékelhetően fellendült a turizmus és a befektetési célú vásárlók is megjelentek. Ár szempontjából Tokaj környékén a határ a csillagos ég, a legmagasabb árkategóriát a szőlőbirtokok és kapcsolódó pincészetek képviselik, ezek piaca kevésbé aktív, általában a megfelelő vevőre várnak.

Adottságai miatt a Tokaji borvidéken egyelőre kevésbé jellemző a koronavírus-járvány hatására megfigyelhető belföldi vándorlás, tapasztalataink szerint azok, akik az ország távolabbi pontjáról érkeznek ide, valamilyen formában kapcsolódónak a szőlőtermesztéshez és borkészítéshez, legyen ez befektetés vagy hobbi

- tette hozzá Ács Ferenc.

Az ország keleti részén maradva, délre kalandozva jutunk el legnagyobb borvidékünkre, a Kunsági borvidékre.

A régióban nem tapasztaltunk visszaesést az ingatlanpiacon, szeptemberben minden idők harmadik legerősebb hónapját zártuk. A kistelepülések iránti kereslet töretlen, ugyanakkor a falusi CSOK által érintett településeken érzékelhetően átrendeződött a piac, pillanatnyilag a kevésbé felújításra szoruló ingatlanokat keresik a vásárlók. Ez a fordulat elsősorban az építőanyagárak elszabadulásával és a megfelelő szakemberek hiányával magyarázható

- mondja Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont dél-alföldi régióvezetője.

Turizmus szempontjából változatlanul a legnépszerűbbek a vízközeli vagy fürdővel rendelkező települések, szintén kelendőek az ingatlanok a nagyobb ipari, gazdasági létesítményeknek otthont adó városok közelében található kistelepüléseken, ilyen központi település például Kecskemét.

A Kunsági borvidéken az ingatlanbérbeadás több területen is megfigyelhető: a gazdasági gócpontok közelében a munkavállalók elszállásolása, a turisztikai célpontok esetében pedig - mint Tiszakécske, Cserkeszőlő vagy Kiskunmajsa - a rövidtávú bérbeadás és szálláshelybiztosítás kerül előtérbe, míg például Kecskeméten a felsőoktatásban tanulók számára kiadott ingatlanok is megtalálhatóak a piaci kínálatban.

A régióban a hagyományos kertes házak mellett, az állami támogatásoknak köszönhetően megjelentek - igaz, csak korlátozott számban - az új építésű családi házak is, a legnépszerűbb települések Kiskunhalas, Kiskőrös, Kecel és Jánoshalma.

Az árak szempontjából hátrányosabb helyzetű, kisebb településeken már 4-5 millió forintért lehet felújítandó házat találni, míg egy teljesen felújított és modernizált ingatlan 40-50 millió forintba is kerülhet. Pillanatnyilag még érzékelhető némi áremelkedés a borvidéken, amit elsősorban az építőanyagok emelkedő költsége okoz. Az érdeklődés ugyan kissé visszaesett az év elejéhez viszonyítva, de még mindig pörög a piac, tapasztalataink szerint felgyorsult a vevői döntési folyamat, köszönhetően az alapos előkészítésnek, valamint a fogyatkozó kínálatnak

- tette hozzá Piros Szilvia.

Szintén délen, de már a Duna túlpartján, a Mecsek lábánál terül el a mediterrán klímájú pécsi borvidék.

A környéken elsősorban a családi házak keresettek, bár lakások is akadnak a piacon. Árszínvonal tekintetében elmondhatjuk, hogy az év eleje óta emelkedtek és most már kifejezetten magasak. Pillanatnyilag az árak stagnálása figyelhető meg, esetenként minimális csökkenést is tapasztalunk a Pécsi borvidéken

- mondja Markó Ildikó, az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője.

A pécsi borvidék nagyobb településein a legélénkebb a forgalom, a legnépszerűbbek a 20 millió forint alatti felújítandó és CSOK igénybevételével megvásárolható házak, az ennél magasabb árkategóriában leginkább a már felújított vagy jó állapotú ingatlanokat keresik, újépítésű ingatlanok korlátozott számban érhetőek el, elsősorban Pécsett. A helyi ingatlanpiac főszereplői a környező városi lakásokat vidéki családi házra cserélő vásárlók.

A borvidéken a turizmus kevésbé jellemző, ennek hatása elsősorban a távolabbi, vízparti vagy fürdőlehetőséggel rendelkező településeken figyelhető meg. A befektetési célú vásárlók elsősorban építési telkeket keresnek vagy olyan, rossz állapotú ingatlanokat, ahol a ház bontása után a telekre új ingatlan építhető. Várakozásaink szerint az építési telkek forgalma a Zöld Otthon Program hatására tovább nőhet

- zárta gondolatait Markó Ildikó.

Kapcsolódó

Negyedik hullám: ez jöhet az ingatlanpiacon

Három esetben lehet visszaesés.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!