Adriánnak a lépét és a vakbelét is el kellett távolítani, de a vizsgálatok szerint nagyobb tanári figyelem mellett sem kerülhették volna el a durva támadást. A verekedő lányok továbbra is az intézmény tanulói maradtak, áldozatukat már kivették az iskolából.


A Kemecsei Arany János Református Általános Iskolában májusban történt súlyos bántalmazási ügy belső vizsgálata szerint sem mulasztás, sem hiba nem történt az iskola részéről, annak ellenére, hogy egy tízéves kisfiút brutálisan összevertek az intézmény udvarán tanítási idő alatt. Ahogy arról korábban mi is írtunk, a támadás során Adrián olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életmentő műtétre szorult: eltávolították a lépét és a vakbelét is.

„A tanulók felelőtlen játéka vezetett a tanuló súlyos sérüléséhez” – áll a dokumentumban, amelyet az igazgató is aláírt. A Blikk beszámolója szerint Korhut Zoltán, a bántalmazott kisfiú édesapja értetlenül fogadta az iskola állásfoglalását.

Az eset a délutáni szünetben történt, amikor a gyerekek az iskolaudvaron játszottak. Az incselkedés közben az egyik lány lerántotta a fiút, majd egy másik belerúgott. A fiú társai csak a következő órán jelezték a történteket az osztályfőnöknek. A bántalmazó lányok először elismerték tettüket, de később már tagadták vagy megváltoztatták vallomásukat.

Korhut Zoltán, nem érti, hogyan történhetett meg mindez. „Ha volt elég tanár az udvaron, miért a gyerekeknek kellett szólniuk az esetről a következő órán?” – fakadt ki a lapnak nyilatkozva. A tragédia után Zoltán azonnal kivette a fiát az iskolából, és szeptembertől már egy másik intézményben folytatta a tanulmányait.

A kisfiú fizikailag még mindig nem gyógyult meg teljesen, de apja szerint lelkileg jól van.

– mondta Korhut Zoltán, hozzátéve, hogy fia hamarosan visszatérhet a focipályára is.

A négy elkövető közül csupán egy tizenkét éves lányt hallgattak ki, akit életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak. A többiek még nem érték el a büntethetőség korhatárát, de úgy tudni, hogy ők is ugyanabban az iskolában folytatják tanulmányaikat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!