A bevételeik legnagyobb része magánszemélyektől érkezett. Magyar szerint a többi párttal ellentétben ők semmilyen állami támogatást nem kapnak, sem uniós, sem egyéb külföldi finanszírozás nem érkezett és érkezik hozzájuk.


Hétfőn nyilvánosságra hozta a második negyedéves beszámolóját a Tisza Párt. Ebből kiderül, hogy Magyar Péterék három hónap alatt több mint 230 millió forintot kaptak.

Magyar ennek kapcsán a Facebook-oldalán azt írta, hogy a többi párttal ellentétben ők semmilyen állami támogatást nem kapnak, sem uniós, sem egyéb külföldi finanszírozás nem érkezett és érkezik hozzájuk.

- írta a Tisza elnöke, aki egyúttal meg is köszönte a támogatásokat.

A párt honlapján elérhető beszámoló szerint a szervezet bevétele 2024. április 10-e és június 30-a között 234 065 811 forint volt, míg a kiadásaik 223 460 947 forintra rúgtak. A bevételeik legnagyobb része, közel 143 millió forint magánszemélyektől érkezett.

A honlapon azt írják, hogy a nyári időszakban óriási változások történtek a párt életében. A példák között említették, hogy „méltó irodába” költöztek, jelentős növekedésnek indult a szervezet, elindultak a TISZA Szigetek, illetve, hogy számos akciót, rendezvényt szerveztek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!