Újból emelkedő pályára állt az új építésű lakóingatlanok piaca, miután az idén újból életbe lépett a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa - áll az ingatlan.com több mint 12 ezer új lakás és ház hirdetésének adatait feldolgozó elemzésében, amelyből kiderül az is, mennyibe kerülnek a kínálatban szereplő legolcsóbb új építésű lakóingatlanok.

Berobbant az újlakás-kínálat

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: 2015-ben még kevesebb mint 8 ezer új lakóingatlant adtak át, majd az ötszázalékos lakásáfa bevezetése után 2019-ben már 21 ezret, vagyis majdnem a triplájára nőtt a számuk. A jelentős bővülésben szerepe volt a keresleti oldalt támogató családi otthonteremtési kedvezmények (csok) bővítésének is. A szakember hozzátette, az idei évtől újra életbe lépett kedvezményes áfa idén ismét berobbantotta a kínálatot. Idén februárban több mint 6700 új lakóingatlan hirdetésből válogathatnak a vevők, ami 19 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

Mennyibe kerülnek a legolcsóbbak?

Az ingatlan.com azt is megnézte, hogy az ország különböző településein a teljes kínálat legolcsóbb 10 százalékába tartozó új építésű lakásokért és házakért mennyit kérnek az eladók. Budapesten az új lakóingatlanok átlagára 58,5 millió forint volt február közepén, a legolcsóbbakért viszont kevesebb mint 36 millió forintot kértek a vevőktől.

A fővárosi új lakások és házak átlagos négyzetméterára 885 ezer forint volt idén február közepén, ami 4 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti értéknél. A kínálatban szereplő majdnem 3000 budapesti új lakás átlagos négyzetméterára most 895 ezer forint, és a 400 új építésű ház négyzetméterára átlagosan 707 ezer forint. A legolcsóbb új lakás egy kispesti garzon, amiért 22,1 millió forintot kérnek, a legolcsóbb budapesti új ház Soroksáron található, és 41,5 millió forintba kerül.

A különböző városrészeken belül viszont jelentősek a különbségek. A II. kerületben az új építésű házaknál például 179 millió forint a középérték, de a legolcsóbbak "már" kevesebb mint 120 millió forintért elvihetők. A legnagyobb kínálattal rendelkező XI. és XIII. kerületben az új lakások és házak középértéke 59,8 és 57,2 millió forint, miközben a legalacsonyabb áron hirdetett ingatlanokat 37 millió, illetve 39 millió forintnál olcsóbban lehet megvásárolni.

A megyeszékhelyeken 40,9 millió forintot tett ki az új lakások és házak középértéke, a legmegfizethetőbb kategóriába tartozókat viszont kevesebb mint 23 millió forintért kínálták. Debrecenben és Nyíregyházán a legkedvezőbb árú új lakóingatlanokért kevesebb mint 31 millió forintot kérnek az eladók, Kecskeméten és Győrben pedig 24 millió forintnál is alacsonyabb áron lehet hozzájutni a kínálat legolcsóbb 10 százalékában szereplő új lakásokhoz és házakhoz. A megyeszékhelyek közül a legkevesebbet Tatabányán kell fizetni a legolcsóbb új ingatlanokért, ahol 21 millió forint a lélektani határ, de Szolnokon és Egerben is csak 22 millió forintba kerülnek a legolcsóbb új lakások és házak.

Az ingatlan.com kigyűjtötte az országos kínálatban szereplő legolcsóbb új építésű lakóingatlanokat is. A legkevesebbet egy 21 négyzetméteres balatonkenesei konténerházért kell fizetni, amiért 4,1 millió forintot kér az eladója. A Fejér megyei Adonyban található 28 négyzetméteres új építésű garzonlakásért pedig csak 8,9 millió forintot kell fizetni.

Kapcsolódó

Az ingatlanvásárlók spórolnak az újfajta értékbecsléssel

Nem szűnik meg, csak átalakul az értékbecslői szakma.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!