Három napba sűrítve megkaptunk szinte mindent, amiért a Művészetek Völgyét is szeretjük, emellett pedig több tucatnyi, jobbnál jobb helyi pincészet kínálatát kóstolhattuk végig.

A tállyai Kerekdomb Fesztivált a 2016-os létrejötte óta állandó kísérletezés jellemzi. Rögtön a második évben két alkalommal is megrendezték (cserébe 2019-ben elmaradt), 2020-ban a szomszédos Golopot is bevonták a helyszínek közé, a 3 napos formátum mellett pedig a 4 naposra bővítéssel is megpróbálkoztak.

Vannak persze stabil nevek, akiket ha nem is minden évben, de már többször visszahívtak: például a Bohemian Betyars, a 30Y, a Parno Graszt és Palya Bea. Ugyanakkor itt olyan előadók is megfordulnak – úgy mint idén a Follow the Flow, korábban pedig Caramel, a Honeybeast, vagy épp ByeAlex –, akik a Művészetek Völgye programjába túl mainstreamnek számítanának, Tállyán viszont simán headlinerek a nagyszínpadon.

Ennek valószínűleg ahhoz is köze van, hogy próbálják kiszolgálni a környékbeli lakosság preferenciáit, bár az ikonikus Gyöngyöm Presszó teraszán hallottam olyan véleményt is egy legfeljebb a húszas évei elején járó helyi sráctól, hogy „kalap szar az egész, ahelyett hogy G.w.M-et hívnák meg!”

Ezzel véletlenül se tippeket akarok adni, az én ízlésemtől már a fentiek is igencsak távol állnak, mindazonáltal el tudom fogadni őket, legfeljebb nem megyek oda. Különösen, hogy ellensúlyként számos tényleg színvonalas, feltörekvő tehetség is lehetőséget kapott az évek során.

Ilyen volt például idén a HERSELF, a Grabovski és a Yewo, korábban pedig a Sorbonne Sexual, Suba Attila és a Soulfool Band, vagy a Papaver. Mindezt figyelembe véve teljesen vállalható a mix, hogy a színházi előadásokat, filmvetítéseket és irodalmi esteket ne is említsem.

Mivel Tállya a tokaji borvidék szívében található, ezekből több tucatnyi van a településen, az adottságot pedig a legelejétől fogva kihasználták: a pincék részletes ismertetőt kaptak a műsorfüzetben, és „borútlevelet” is árultak, amivel minden résztvevő helyszínen kóstolni lehetett egy kiválasztott bort.

Már ez is igen jó hatásfokkal ösztönözte arra a látogatókat, hogy – főleg napközben, a programok kezdete előtt – egymás után végigjárják a helyi borászatokat, de 2-3 éve még tovább mentek a szervezők: ekkor kezdték el a zenei programhelyszínek közé is bevonni őket.

Először a Zsadányi és a Szűcs Pincészet, majd a Nyerges Udvar / Prés Bár csatlakozott, idén pedig a Palota Borház is, a hivatalos programban szintén feltüntetett borkóstolók és kerekasztal-beszélgetések pedig ennél is több helyen voltak.

Több különféle dűlőtúrát is meghirdettek, így a vállalkozó szelleműek – akiket nem riasztott el egy rövid gyaloglás, és fel tudtak kelni az előző esti buli után – a szőlőből is megcsodálhatták a környék páratlanul szép látképét.

Én a kizárólag natúr borokkal foglalkozó SZÓLÓ Pincészet túráján vettem részt a Tállya és Golop között található Hetény-dűlőben. A natúr bor lényegében erjesztett szőlőlé, amihez a borász nem ad hozzá semmit – például fajélesztőt, enzimeket, sőt legideálisabb esetben még ként sem – és nem is vesz el belőle semmit, azaz nem szűr, nem derít. Mindemellett pedig a szőlőben is hasonló elvek mentén, organikusan vagy biodinamikusan, permetezést mellőzve dolgozik. (A definíciót innen emeltem át.)

Ezután leültünk a festői kilátással rendelkező teraszra, ahol kóstolás közben a pincészetet vezető házaspár mesélt az egyes fajtákról, illetve általában a szakmájukról.

Szombaton egyébként a felnőtteknek szóló zenei programok is korán elkezdődtek: Kollár-Klemencz László délután 1 órától játszott, és már ekkor kifejezetten nagy tömeg gyűlt össze a Zsadányi Pincészet udvarán. Szintén rengetegen voltak kíváncsiak Csorba Lóci stand uppal ötvözött szólókoncertjére, valamint Lackfi János és Szirtes Edina Mókus #Jóéjtpuszi című estjére, mindkettőre teljesen megtelt az Oroszlános Borhotel pincéje.

Sokan hallgatták Palya Beát, illetve Ganxsta Zolee és Takács Vilkó Dos Diavolos nevű duóját is, a Vincellér Ház udvarán található nagyszínpadon pedig mindegyik fellépőre egészen nagy tömeg gyűlt össze.

Ezúttal az időjárás is a lehető legszerencsésebben alakult, bár az esték hűvösek voltak, napközben viszont igazi késő nyári napsütésben zajlottak a programok. Ezzel sikerült kompenzálni a tavalyi és a tavalyelőtti évet is, amely ennél jóval mostohább és esősebb volt.

A Kerekdombot korábban is hiánypótló színfoltnak tartottam, de az idei évre érett be igazán: összművészeti és borfesztiválból is jó néhány akad Magyarországon, itt viszont a kettő tökéletes ötvözetét kapjuk. Ha mindehhez a helyszínt is hozzávesszük, ennél ideálisabb nyárzáró hétvégét nehezen tudnék elképzelni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!