A XIX. és XX. század fordulóján finoman szólva is furcsán viszonyultak az emberek az alkoholhoz és a ma szigorúan tiltott szerekhez: a fogzás miatt nyűgös gyerekeknek morfint és ópiumot, felnőttek fogfájására kokaint, köhögésre pedig heroint adtak, a világ számos országában pedig a kokalevelekkel kevert bordói hódított, melynek címkéjén XIII. Leó pápa ajánlása, reklámjain pedig Emile Zola, Alexandre Dumas és Thomas Edison dícsérő sorai szerepeltek.
Ennek fényében nem meglepő, hogy a furcsa esetek a sport terén is előfordultak: az első újkori olimpián, az 1896-os athéni játékokon a végül győztes Louis Spyridon a legenda szerint még egy kocsmában is megállt, hogy felhörpintsen egy pohár bort, lendületet nyerve a hátralévő kilométerekhez. A valóság ennél azonban még meglepőbb volt, hiszen az életét vízhordóként és földművesként töltő legenda unokája szerint valójában a barátnőjétől kapott fél narancsot és egy pohár konyakot döntötte le, alig tíz kilométerrel a cél előtt.
Louis Spyridon
Ez persze semmiség volt ahhoz képest, amit 1904-ben, a St. Louis-i olimpia maratonját figyelő nézők láthattak: a harmincöt fokos hőségben az élen haladó Thomas Hicks rendszeresen megpihent, hogy igyon egy brandy, sztrichnin és tojásfehérje keverékéből álló keveréket, az összdózis miatt azonban kis híján nem élte túl a kalandot.
A sztrichnin
Az elmúlt évszázadokban leginkább öngyilkosságok és gyilkosságok eszközeként használt erős méreg nagyobb mennyiségben görcsrohamokat okoz, ezt pedig a bordaközi izmokat összehúzódása után légszomj, majd fulladás követi. Az anyagot a XVI. századi Németországban kezdték egerek és patkányok kiiktatására, kis mennyiségben azonban képes a látás, a hallás és a szaglás időleges javítására, sőt, az altatószerek túladagolása, illetve a dél-amerikai nyílméreg hatásainak kioltására.
Négy évvel később, a chicagói maratonon győztes Albert Corey nem próbálta meg követni szintén amerikai elődje példáját, de a józanság elvét ő is messzire söpörte, győzelméért ugyanis egy mögötte vezető barátjának ajánlotta, aki rendszeresen ellátta egy pohár frissítő pezsgővel.
Az ugyanebben az évben rendezett első londoni olimpiára persze már visszatért a jó öreg sztrichnin is: a korabeli feljegyzések szerint a dobogón álló futók közül mindhárman, sőt, a negyedik helyen befutó férfi is élt a méreg adta előnyökkel. Nem mindenki járt persze jól az alkohollal: a versenyt féltávnál kettő, a vége előtt négy kilométerrel pedig négy perccel vezető dél-afrikai Charles Hefferon például egyetlen pohár pezsgőnek köszönhette a bukását. A 38. kilométer után elfogyasztott ital erős gyomorfájást okozott, a férfi lelassult, a célig pedig ketten is megelőzték. A végül elsőként célba érő olasz cukrásznak, Dorando Pietrinek sem volt igazán szerencséje, hiszen ő az utolsó pár száz méteren ötször is összeesett, rossz irányba kezdett futni, sőt, szívmasszázsra is szorult. Az események okát sokan a részegségben látják, de jó eséllyel inkább a gyenge sztrichninmérgezés jeleiről volt szó. A sors fintora, hogy minden igyekezete ellenére végül diszkvalifikálták, az aranyérmet pedig a mögötte érkező amerikai John Hayes nyakába akasztották.
Dorando Pietrit segítik át a célon / fotó: Wikimedia Commons
Az alkohol ma, egy évszázaddal ékésőbb sem tűnt el teljesen a futópályákról: a Marathon de Médoc negyvenkét kilométerén például huszonkét ponton is borokat, sajtokat és osztrigát kínáló állomások várják a futókat, akik természetesen egyetlen pillanatra sem hiszik, hogy ezek segítenék őket a futásban. A szórakozás lehetőségét azonban nem veszik el maguktól.
