A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is kimondta, hogy csak a jogszabályoknak megfelelően szervezhető pedagógussztrájk; az iskoláknak tehát a sztrájk idején is biztosítaniuk kell a gyermekfelületet és az oktatást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel. A közleményben azt írták: az ítélőtábla döntése pontot tesz a szakszervezetekkel folytatott jogi vita végére, ezért arra kérik a szakszervezeteket, hogy ne tévesszék meg a szülőket és a közvéleményt.

A jelenlegi háborús helyzetben békére és nyugalomra van szükség az iskolákban is, ezért azt kérjük a szakszervezetektől, fontolják meg a sztrájkot

- fogalmazott az Emmi.

Kiemelték: a szülőkre és a gyerekekre sok teher hárult az utóbbi két évben a járvány miatt, ezért az oktatás zavartalanságára van szükség.

Arra kérjük a szakszervezeteket, hogy legyenek tekintettel a szülőkre és a gyermekekre - közölték. Hozzátették: a kormány elkötelezett a pedagógusok béremelésének folytatása mellett.

Kapcsolódó

Trükkös sztrájkot fontolgatnak a tanárok

Nyílt levelükben felszólították a kormányt, hogy sztrájk alatt megtakarított bérüket utalja át a menekültek támogatására.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!