A Magyar Orvosi Kamara honlapján elérhető adatok szerint eddig 34 egészségügyi dolgozó halt bele a koronavírus-fertőzésbe. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az ATV Híradójával azt közölte, hogy

az elhunytak szinte mindegyikének volt krónikus alapbetegsége.

A minisztérium tájékoztatása szerint a járvány kezdete óta igazolt összes fertőzött mindössze 2 százaléka egészségügyi dolgozó, a jelenlegi aktív fertőzötteknek pedig a 0,6 százaléka.

Azt is közölték, hogy Magyarországon továbbra is biztosított a betegellátás, mindenkinek jut kórházi ágy és ellátás az orvosok és a nővérek megfeszített munkájának köszönhetően.

"Az egészségügyi ellátást a növekvő betegszámmal együtt járó többletfeladatok mellett is biztonságos mederben tartjuk" - írták.

hirdetés



hirdetés