Január elején jelent meg a Harry Potter különkiadása, melyet az első film 20 éves évfordulója alkalmából forgattak le. A műsor koncepciója hasonló a Jóbarátok reunionjához, ugyanis a színészek nem karakterekben jelentek meg, hanem önmagukként emlékeztek vissza a forgatás időszakaira. A nosztalgiázás mellett a Harry Potter 20. évforduló: Visszatérés Roxfortba című filmbe azonban sikerült egy egészen komoly hibát is ejteniük a készítőknek, ugyanis az Emma Watsonról készült gyerekfotón valójában nem Emma Watson, hanem egy másik színésznő, történetesen Emma Roberts látható. A twitterezők között vita is kialakult azzal kapcsolatban, hogy a késztők szándékosan vagy csupán véletlenül hagyták benne ezt a képet.

Kapcsolódó

Bocs, hogy megöltelek - kér elnézést Helena Bonham Carter Gary Oldmantől az imádnivaló Harry Potter-különkiadásban

A Harry Potter 20. évforduló: Visszatérés Roxfortba a szkeptikusabb rajongók minden félelme ellenére pont olyan lett, mint amilyennek lennie kell: meghat, megnevettet, majd megríkat.

Néhány nappal a film bemutatása után az HBO Max már közleményben számolt be arról, hogy javították a szóban forgó hibát, és Emma Watson igazi gyerekkori fotójával újra visszaállt a világ rendje. Ennek ellenére azonban kiderült, hogy még valamit sikerült elrontaniuk, csak most nem egy fotót, hanem egy nevet. Illetve kettő nevet, merthogy a Weasley ikreket alakító Oliver és George Phelps nevét felcserélték az interjúban. A hibára maga Oliver Phelps hívta fel a figyelmet.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Oliver Phelps (@oliver_phelps) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!